A belváros újabb része újul meg

MTI, Frisss • 2013. október 07., hétfő •
412 millió forintot fordíthat a város az Óperint utca és környékének felújítására. A projekthez kapcsolódóan az evangélikus és a református egyház olyan képzéseket indít a városrészben, amellyel az ott lakók munkaerőpiaci helyzetén és életkörülményein igyekeznek javítani.
A belváros újabb része újul meg

Szombathely is egyike annak a négy nyugat-dunántúli nagyvárosnak, amelyeknek az Új Széchenyi Terv  keretében lehetősége nyílik városrehabilitációjának folytatására; az 1,6 milliárd forintos részben uniós, részben hazai forrásból 412 millió forintot fordíthat egy kiemelt projektjére a vasi megyeszékhely.

Mint Puskás Tivadar polgármester bejelentette: felújítanak és energetikailag is korszerűsítenek egy olyan leromlott állagú 52 lakásos társasházat az Óperint utcában, amelyben önkormányzati tulajdonú szociális bérlakások vannak.Ugyancsak ebből a pályázati forrásból felújítják egy evangélikus és egy református templom homlokzatát, fejlesztik a zöldterületeket is a városrészen, korszerűsítik a területen lévő gyalogos átkelőhelyek megvilágítását, valamint egy körforgalmú csomópontot is kiépítenek a  Körmendi út, Kálvária utca és Dózsa György út jelenleg rendkívül balesetveszélyes kereszteződésében.

A komplex és integrált program keretében a projekthez kapcsolódóan az evangélikus és a református egyház olyan képzéseket indít a városrészben, amellyel az ott lakók munkaerőpiaci helyzetén és életkörülményein igyekeznek javítani, illetve a nehezebb anyagi helyzetben lévő családok gyermekei számára nyári gyerektáborokat is szerveznek majd - közölték az egyházak képviselői.
  

A kivitelezés jövő tavasszal kezdődik és várhatóan 2015 áprilisának végén fejeződik be.
 

közösség

további frisss

lap tetejére