A baloldalon semmi sem változott

fidesz.hu • 2014. március 21., péntek •
Mesterházy Attilának az az ígérete, hogy a baloldal megújult, most már kijelenthető, hogy gyakorlatilag hazugság volt - mondta Hoppál Péter. A Fidesz szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, „a szocialisták minden idők legkorruptabb kormányzását követték el 2010 előtt, ezt ma már számos ponton bizonyítottnak tudjuk, és ahelyett, hogy megszabadultak volna 2010 után a károkozóktól, a bűnözőktől, úgy tűnik, hogy tárt károkkal fogadják vissza azokat, akik esetenként köztörvényes bűncselekményekben érintettek.”
A baloldalon semmi sem változott

A baloldalon bukott politikusok és börtöntöltelékek álltak össze. Saját szemünkkel láthattuk ennek bizonyítékát éppen tegnap este, amikor a Szabadság téren rendezett közös baloldali demonstráción együtt voltak a baloldal politikusai. A rendezvényt az a fiatal szocialista politikus, Marsovszky Balázs rendezte, akit a Zuschlag-per hatodrendű vádlottjaként jogerősen börtönbüntetésre ítélt a bíróság, folytatólagosan elkövetett csalásért – hívta fel a figyelmet Hoppál Péter. Egyúttal arra is emlékeztetett, hogy „Marsovszky a bíróság szerint a szocialista bűnszervezet egyik tagja volt, a szocialisták mégis tárt károkkal várták vissza a jogerősen elítélt bűnözőt, sőt a hírek szerint még szabaduló bulit is rendeztek a tiszteletére.”

Marsovszky Balázs vallomásában a bűnösségét és a csalás tényét elismerte, azt mondta „az egyesületek bankszámlájára érkező pénzt felvettem és átadtam Zuschlag Jánosnak” – idézte fel Hoppál Péter, hozzátéve, „ez a fiatal szocialista, akit Mesterházy Attila tárt karokkal fogadott vissza, korábban más bűncselekményekben is együttműködött Zuschlag Jánossal.” A XV. kerületi önkormányzat vagyonkezelési bizottságának tagjaként ő volt az a politikus, aki Zuschlag Jánost potom 3,5 millió forintért egy 78 négyzetméteres budapesti lakáshoz juttatta – mondta a nagyobbik kormánypárt szóvivője.
Hoppál Péter úgy fogalmazott, „a baloldal tegnapi Szabadság téri rendezvénye azért is nagyon megdöbbentő és képmutató, mert olyan emberek szervezték, mint Marsvoszky, aki amellett, hogy egy szocialista bűnszervezet tagjaként lopott is, nem egyszer, nem kétszer, emellett még a holokauszton is viccelődött a kamerák előtt Zuschlaggal.” Ő az, aki együtt gúnyolódott a holokauszt áldozatain Zuschlag János mellett állva a Terror Háza Múzeum előtt, és Zuschlag János nemrég megjelent könyvéből azt is megtudtuk, hogy amikor Marsovszky ideges, olyan kijelentéseket tesz, hogy „lámpaernyőt csinálok belőled” – mutatott rá a fideszes honatya, aki szerint ez „jó jellemrajz az illetőről”.

A Zuschlag-ügy nem a szocialista párt múltja, hanem nagyon is a jelene. Ugyanazok a korrupt és képmutató alakok alkotják ma a politikai baloldalt, mint akik alkották 2010 előtt, és ez a kérdés ma már egyértelműen Mesterházy Attila felelőssége, aki nemcsak a börtöntöltelékeket fogadja vissza tárt karokkal, hanem mai napig titkolózik arról is, hogy ugyan még hány szocialista politikus rendelkezik hamis afrikai okmányokkal és titkos bankszámlákkal. Itt az ideje, hogy színt valljon Mesterházy Attila ezekről a kérdésekről – egészítette ki az elmondottakat Hoppál Péter.

közösség

további frisss

lap tetejére