37 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma 2011-ben Vas megyében

HÁ • 2011. december 29., csütörtök •
A legnagyobb hiányszakmának idén is a nehézipar számít, de folyamatos továbbképzésekkel próbálják feltölteni a helyeket - tudtuk meg Rodler Tamástól, a Vas megyei munkaügyi központ vezetőjétől. Kevesebb a regisztrált munka nélküli az év elejéhez képest, de az ausztriai nyitás nem azt hozta amit vártak.

Októberi adatokat tudok mondani, ami teljesen hivatalos, az utolsó negyedév még feldolgozás alatt van. Tehát októberben a regisztrált álláskeresők száma pontosan 7346 fő, ami a januári 11 669 főhöz képest 37 százalékos javulás. Ez egy elképesztő adat. Az előző év októberéhez viszonyítva is jó adatot kapunk, ahhoz képest 25 százalékos javulást mérhettünk egy év alatt a regisztráltak számában.

Minek köszönhető a jelentős javulás?

Ebben a jó eredményben a megye gazdasága, és a közfoglalkoztatás együttes hatása jelent meg. Folyamatosan vannak a megye meghatározó foglalkoztatóitól megkereséseink, állásajánlataink. Ebből kiindulva szerencsésnek mondható  a megye munkaerőpiaca.

Melyek a legjobban keresett, 'TOP' állások?

Ez változó, tulajdonképpen a nagy-foglalkoztatóknál, a fémipari szakmában, forgácsolóknál, hegesztőknél, illetve a lakatosok területén beszélhetünk munkaerő hiányról. Ami nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem találnak, nem találunk munkaerőt ezekbe a cégekbe, de itt sokkal intenzívebben kell keresni, sajnos nem megy egyszerűen a dolog. Próbálunk képzéseket szervezni ebbe a szakirányba, elavult szakmával rendelkezőknek, illetve képzetleneknek, ezáltal segítve a munkaerő elhelyezkedését illetve a kereső hatékonyságát.

Végzettség alapján milyen arányban keresnek munkát?

Az októberi létszám több mint 8 százaléka rendelkezik diplomával. Az álláskeresők 30-35 százaléka rendszerint általános iskola, vagy az alatti végzettséggel rendelkezik. Ennél valamivel kisebb, hasonló nagyságrendű részt képviselnek a szakmunkás-képzőt végzettek. A szakközép iskolások 16 százalékban vannak jelen, technikumot 4 százalékuk végzett, és még a gimnáziumot végezetteknek van 8 százalék körüli aránya, ami közel hasonló a diplomásokéhoz.

Milyen változást hozott az idei ausztriai-munkaerő piaci nyitás?

Nagy változást nem hozott. Egy kicsit nagyobb érdeklődés volt az ausztriai munkaadók részéről a külföldi, így a magyarországi munkaerők iránt, mint azt augusztusban gondoltam volna. De nagyságrendileg belefér abba a képbe, amit az osztrákok kutatásokkal is kimutattak, hogy várható. 2011 augusztusában körülbelül 100 ezer fővel volt több a foglalkoztatottak száma Ausztriában, mint egy évvel korábban. Ezen belül, a liberalizáció hatásának nem egészen 20 ezer fős növekedést gondolnak. Ebből magyarországi adat még 11 500 fő a 2010 augusztusához képest. Figyelembe kell venni, hogy ebben az időszakban csökkent Ausztriában a foglalkoztatás, ezáltal nőtt a munkanélküliség, tehát azok a félelmek, hogy lesz egy kiszorító hatás az olcsó külföldi munkaerő részéről, ezidáig alaptalan.

Nagyságrendileg hány új munkahely várható 2012-ben?

Erre pontos statisztikánk nincs, de több nagy foglalkoztatónk is százas nagyságrend felett jelzett várható új munkahelyeket illetve létszámfelvételt, ami persze egy időszak lesz. Ez nem fog menni egyik percről a másikra, de komoly munkaerő felvételre készülünk.

közösség

további frisss

lap tetejére