2020-as költségvetés: minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat jövőre

MTI, Fotó: MTI/Kovács Attila • 2019. június 22., szombat •
A 2020-as költségvetés a családok támogatása mellett az eddig elért gazdasági eredmények megvédéséről és a folytatódó adócsökkentésekről is szól – mondta a pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.
2020-as költségvetés: minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat jövőre

Varga Mihály a jövő évi büdzsé általános vitájában a családok támogatását és a gazdaságvédelmi akcióterv forrásainak biztosítását nevezte a fő céloknak. A kormány olyan költségvetést nyújtott be az Országgyűlésnek, amely elsősorban a családoknak, a gyermeket vállalóknak és nevelőknek nyújt segítséget és biztonságot; a cél, hogy Magyarország családbarát hely legyen, a kormánynak továbbra a gyermek az első. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, 2019-hez képest minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat jövőre. Ezek között említette a családok támogatása mellett az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjakat, az államháztartásban dolgozók bérét, valamint a védelmi és rendvédelmi kiadásokat.

közösség

további frisss

lap tetejére