Sárkányok versenyeztek (képgalériával)

Frisss • 2013. június 30., vasárnap •
Peregtek a lapátok, szóltak a dobok, harsogott a közönség. Hatalmas sikert aratott az első Sárkányhajó Fesztivál Szombathelyen szombaton. A kínai hagyományokhoz hűen a polgármester hajót is szentelt.
Sárkányok versenyeztek (képgalériával)

2004. óta működik Magyarországon sárkányhajó fesztiválrendszer. Szombathelyen idén először rendeztek fesztivált, miután  tavaly egy Sárkányhajó Vágta keretében debütált a sportág a vasi megyeszékhelyen. A versenyt Puskás Tivadar polgármester nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte a sportág összetartó erejét és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is lesz sárkányhajó verseny Szombathelyen. A kínai hagyományokhoz hűen, szemet festetettek a sárkánynak, majd egy kancsó vízzel jelképesen felszentelték.

250 méteres távon négy kategóriában mérhették össze tudásukat a versenyzők, valamint nevezhettek egy 2000 méteres távra is, amelyet a sziget megkerülésével lehetett teljesíteni. A legjobbak a szegedi sárkányhajó világbajnokságra kvalifikálták magukat. A csapatok felkészülése már pénteken megkezdődött. A verseny ideje alatt sárkányi étkeket és italokat fogyaszthattak a résztvevők.  A gyermekeket sárkányeregetés, sárkányárusítás, égbolt díszítés, sárkány bemutató, szeles sárkányreptetés várta.

Mi az a sárkányhajó?

A sárkányhajó egy speciális, sárkányfejjel és farokkal díszített hajó.  A versenyeken 18- 20 versenyző, két oldalt arccal előre ülve egytollú lapáttal, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja előre a hajót. A sárkányhajózás egy olyan közösség teremtő és fejlesztő sport, amelyben egyszerre, egy célért több mint 20-an küzdenek. Az evezés technikáját bárki könnyedén elsajátíthatja. A sportágat 1998-ban a Magyar Sárkányhajó Szövetség honosította meg Magyarországon.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére