Akár ötmillió forinttal is kevesebb lehet a lakáshitele

vkriszti-origo.hu • 2015. január 21., szerda •
Persze csak akkor, ha munkáltatója ezt a béren kívüli juttatási formát választja. Az idei év meghatározó cafetéria-elemei a vissza nem térítendő lakáscélú hiteltámogatás és a SZÉP-kártya lehetnek.
Akár ötmillió forinttal is kevesebb lehet a lakáshitele

 kA lakáshitel cafeteria az egyetlen béren kívüli juttatás, ami adómentes - mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az Origónak. Hozzátette, minden harmadik magyar munkavállalót érinthet a lakáscélú támogatás. Tavaly augusztus óta több ezer munkavállaló fél milliárd forint lakáshitel támogatást kapott az OTP Adlak szolgáltatásán keresztül. Ha valaki januárban igényli a lakáshitel cafeteriát, márciusban már megkaphatja a béren kívüli juttatást.

A bank adatai szerint Magyarországon 710 ezer lakáshiteles van. A lakáshitel-cafeteria szigorú követelményrendszerének pedig 550 ezren felelhetnek meg. Kovács Antal szerint az ötmillió forintos támogatás jelentős összeg, mivel egy lakáshitel átlagosan 5-7 millió forint. 

A cafeteria rendszeren belüli a vissza nem térítendő lakáshitel támogatás összege öt év alatt nem haladhatja meg az ötmillió forintot. A munkáltató több részletben is utalhatja az új cafeteriaelemet. Havonta, negyedévente, de akár egy összegben is támogathatja dolgozóik lakáshitel-törlesztését.

 

közösség

további frisss

lap tetejére