Szombathelyi születésű férfit keresnek a pécsi gyilkossággal kapcsolatban?

frisss • 2012. július 12., csütörtök •
Megtalálták tegnap annak a pszichológusnőnek a holttestét, akit már vasárnap hajnal óta kerestek. A környéket rendőrök járták, s végig kérdezték az ott élőket. Az index.hu tudósítója azt írta, hogy egy kisgyerekes nő azt mondta: a rendőrök papírján az látta, hogy egy Szombathelyen született férfit keresnek.
Szombathelyi születésű férfit keresnek a pécsi gyilkossággal kapcsolatban?

 

Rendőrök járták a pécsi utcákat azon a környéken, ahol szerdán megtalálták a rendőrségi pszichológus, Bándy Kata holttestét, a rendőrök a lakóknál a legapróbb részletekre is rákérdeznek.

A rendőrség még kedden, lakossági felhívásában tette közzé Bándy Kata eltűnését. Azt írták, hogy a 25 éves nő vasárnap hajnali két órakor egyedül, gyalog indult el egy sörözőből, az otthonába azonban nem érkezett meg. A rendőrségen dolgozó pszichológus eltűnéséről több pécsi portál is beszámolt. Az édesapa, Bándy Pál azt mondta: a lánya és barátai szórakozóhelyen ünnepelték egy barátnőjük születésnapját. Az apa szombat este beszélt lányával telefonon. A portálok abból, hogy Bándy Katát a Király utcában még rögzítették a térfigyelő kamerák, arra következtettek: a nőt mindössze néhány száz méter választotta el attól, hogy hazaérjen. Holtestét végül tegnap délután találták meg. Az ügyben emberölés megalapozott gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, amelyet külön nyomozócsoport végez. Az esettel kapcsolatban rengeteg a találgatás a helyi hírportálokon, a rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel azonban részleteket nem árul el, így azt sem tudni, mi okozta a vasárnap eltűnt 25 éves nő halálát.

A rendőrség alaposan kikérdezte a környékbelieket. Tegnap éjszaka az index.hu tudósítója azt írta, hogy többen is azt állították, hogy a rendőrök egy pufók, szakállas, húszas évei közepén járó férfi fotóját mutatták. Egy kisgyermekes anyuka pedig azt állította a tudósítónak, hogy a férfi nevét ugyan nem látta a rendőrök papírján, de azt igen, hogy Szombathelyen született. Állítólag Bándy Kata barátjának vagy volt barátjának a képét mutogatták a rendőrök, de nem derült ki, hogy miért. Van aki szerint ez a férfi is eltűnt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerda este a rendőrség internetes oldalán közölte: egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel szerdán Hatala József országos rendőrfőkapitány annak, aki segít kézre keríteni a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata gyilkosát. A díj annak fizethető ki, aki olyan adattal rendelkezik, amelynek segítségével az elkövető azonosítható, valamint megalapozottá válik bűnösségének gyanúja. A nyomravezetőnek vállalnia kell azt is, hogy tanúként részt vesz az eljárásban; a védelméhez szükséges intézkedéseket a hatóság megteszi.

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére