Milliárdokat sikkaszthattak a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. korábbi vezetői

MTI • 2013. április 10., szerda •
Az ügyészség szerint több éven keresztül összesen több mint 1 milliárd forintot sikkaszthatott el a MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetője, akik ellen szerdán emeltek vádat.
Milliárdokat sikkaszthattak a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. korábbi vezetői

Üzletszerűen, különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetője ellen - erősítette meg Vassné Szele Adrienne ügyész, a megyei főügyészség szóvivője.

Az öt vádlott a társaság korábbi ügyvezetője, volt gazdasági igazgatója, egykori jogtanácsosa, volt vállalkozási igazgatója és hajdani termelési igazgatója. Azzal vádolják őket, hogy bűnszövetség tagjaként több éven keresztül összesen 1 milliárd 300 millió forintot sikkasztottak el. Mindannyiuk teljes vagyonát zárolták.

A vád szerint a cégvezetés színlelt szerződéseket kötött, azokat a vádlottak arra használták fel, hogy pénzt vonjanak ki a vállalkozásból - ismertette az ügyészség álláspontját Vassné Szele Adrienne.

Az ügyben névtelen feljelentés alapján indult rendőrségi nyomozás, és vádemelési javaslattal zárult, az főügyészség pedig vádat emelt. Mivel a Szombathelyi Törvényszék elfogultságot jelentett be, az ügyet a Veszprémi Törvényszékre tették át. Az elsőfokú tárgyalás várhatóan májusban kezdődik.

 

közösség

további frisss

lap tetejére