Közúti baleset Rum és Csempeszkopács között (képekkel)

Frisss • 2013. március 08., péntek •
Ittas volt az a sofőr, aki pénteken délután karambolozott Rum és Csempeszkopács között.
Közúti baleset Rum és Csempeszkopács között (képekkel)

Rum és Csempeszkopács között közúti baleset történt péntek délután 17:00 körül. Egy Rum irányából Csempeszkopács felé közlekedő Volkswagen Passat elhagyta az út ívét, amikor egy járatos Volán buszt előzött és fának csapódott. A becsapódás erejétől a fáról visszapattanva végül az úton állt meg a jármű. Meg nem erősített, nem hivatalos információink szerint az autó túllépte a megengedett sebességhatárt, illetve a sofőr alkoholt is fogyasztott. A járműben két kisgyerek is ült. A gyerekek csak kisebb sérüléseket szenvedtek.

 

Rendőrségi közlemény

Egy rumi nő 2013. március 8-án délután VW típusú személygépkocsival közlekedett a 87-es számú főúton, Rum felől Csempeszkopács irányába, amikor haladása során elvesztette uralmát a járműve felett és egy fának ütközött, majd az autó az útra sodródott. Az elsődleges adatok szerint a baleset során három személy megsérült. A vezetővel szemben a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért vezetői engedélye elvételre került. A helyszínelés idején az adott útszakaszon teljes útzár volt. A rendőrök a közlekedőket Meggyeskovácsi és Rum irányába terelték.

 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére