Zamostny Balázs: mindent megteszünk a három pontért

szróbert • 2014. augusztus 09., szombat •
Azt hiszem, hogy a Diósgyőr elleni meccs nagyon fontos lesz, hiszen nem mindegy, hogy felfelé vagy lefelé indulunk el - nyilatkozta honlapunknak Zamostny Balázs. A Szombathelyi Haladás támadója szerint nehéz pontokat elhozni Miskolcról, hiszen a hazai közönség olyan atmoszférát teremt, mely megnehezíti minden vendégcsapat dolgát. Az NB I. harmadik fordulójának Diósgyőr-Haladás mérkőzését vasárnap este rendezik.
Zamostny Balázs: mindent megteszünk a három pontért

Nekünk mindent meg kell tennünk a három pontért, hiszen a hétközi EL meccs után egy minden bizonnyal fáradt Diósgyőrrel találkozunk. Az öltözői hangulat a kecskeméti győzelemnek köszönhetően egyre jobb - tette hozzá a frisss.hu-nak interjút adó fiatal csatár. 
Jól érzem magamat Szombathelyen, igyekszem minél hamarabb beilleszkedni, de persze még mindig új gyerek vagyok a klubnál. A csapatjáték nagyon tetszik nekem, rövid és gyors passzokkal hozzuk fel a labdát, ez pedig jól fekszik nekem. Tőlem gólt, gólokat vár a publikum, egy meccsen szerepeltem eddig, de igyekszem, hogy minél előbb meghatározó és kezdő játékosa lehessek a Haladásnak. Magamtól is gólt várok, és minimum egy pontot szeretnénk elhozni Diósgyőrből - fogalmazott a zöld-fehérek friss szerzeménye. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére