Vízilabda: Újabb győzelem a Tófürdőn

szróbert-HCs • 2014. augusztus 16., szombat •
Az olaszok elleni mérkőzésen Horkay György csapata bebizonyította, hogy a magyar fiatalok a világ élvonalába tartoznak. A szombat esti összecsapáson egy pillanatra sem engedték át a mieink meccs irányítását. Noha az első nyolc perc után még visszakapaszkodtak az itáliaiak, ám a mi utánpótlásunk is időben kapcsolt, és még vezetéshez sem engedte jutni a kékeket. A kétgólos győzelem megérdemeltnek mondható.
Vízilabda: Újabb győzelem a Tófürdőn

Magyarország – Olaszország 8-6 (3-0, 2-4, 2-1, 1-1)

Az első negyedben sokáig kellett várni az első találatra, de megérte, hiszen Keresztúri Márton góljával Horkai György fiai szereztek vezetést. Ezt követően Horváth Zsolt, majd Kovács Gergő góljaival már háromra növeltük az előnyt, 3-0.    

A második játékrészben nagyon bekezdtek az olaszok, két perc alatt kettőt is lőttek, 3-2. Aztán megtorpantak az olaszok is egy kicsit, hiszen sokáig nem esett gól, majd már az olasz egyenlítésnek tapsolhattak a kékek és a pártatlan nézők. Nagy nehezen mi is felébredtünk, Sedlmayer Tamás révén megint nálunk volt az előny, 4-3. Sajnos csak másodpercekig, mert az itáliai fiatalok ismét egyenlítettek, aztán a fordulás után – igaz, emberelőnyből, - de Kovács Gergő szép gólt dobott, így 5-4 volt a félidőben. 

A harmadik nyolc percet újra mi kezdtük jobban, újfent Sedlmayer Tamás volt eredményes, s ezzel megint megnyugtató volt az előny, 6-4. Sajnos az ötödik perc végén megint közelebb ért hozzánk az ellenfél, de Kolozsi Marcell hamar visszaállította a kétgólos különbséget, 7-5.

Az utolsó felvonásban sokáig nem esett találat, mindkét csapat kihasználatlanul hagyta emberelőnyös helyzeteit. Aztán az olaszok találtak magukra hamarabb, és a negyed felénél megint ott lihegtek a nyakunkban, 7-6. Ezt követően Várnai Kristóf nyugtatta meg a kétkedőket, jobbak a magyar fiúk, 8-6. Ezután már nem esett gól. A végén is 8-6-ot mutatott az eredményjelző.

Vasárnap 11 órakor Magyarország – Montenegró mérkőzést rendeznek a Tófürdőn.   

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére