Versfallal köszöntötték a költészet napját a diákok

KA - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. április 11., kedd •
A hűvös idő sem rettentette el a diákokat attól, hogy kedvenc versüket kitűzzék.
Versfallal köszöntötték a költészet napját a diákok

Novák Edina, az Agora Szombathelyi Kulturális Központ marketingvezetője köszöntötte az összegyűlteket a Weöres Sándor szobornál, ahol versfallal tisztelegtek a magyar költészet napja előtt. A napi program ismertetése után, mindenki közzétehette kedvenc versét, amelyet nyomtatva vagy akár kézzel írva is magával hozhatott.

Általános- és középiskolás diákok egyaránt megjelentek. A versfal “felöltöztetése” közben megzenésített verseket hallgathattak az emberek, amit ők tapsolva köszöntek meg. Volt, aki még az utolsó pillanatban vetette papírra kedvenc költője sorait, amihez egy diáktársa szolgáltatott biztos alapot a hátával.

A kitűzött versek között Ady Endre és József Attila nevét lehetett a legtöbbször felfedezni, de Weöres Sándor és Pilinszky János egy-egy költeménye is helyet kapott a falon. A szél ugyan sokszor megpróbálta messzire sodorni a verseket, ám a dal biztosan tartotta magát, és csak egyetlen kézből szökött ki a papír, ám végül az is a falon végezte. A szombathelyieknek egész nap lehetőségük lesz arra, hogy a környéken járva ők is közzé tegyék kedvenc versüket, amely később méltó helyre kerül az Agora munkatársai által.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére