„Vegyenek jegyeket, bérleteket!”

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. szeptember 12., szombat •
Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója önmaga paródiájaként újra elmondta a helyieknek már nagyon ismerős mondatot. Indul az új évad!
„Vegyenek jegyeket, bérleteket!”

Alapvetően ezért is gyűlt össze a Weöres Sándor Színház társulata szombat délután a Fő téren, a nyilvános évadnyitón arra buzdították a közönséget: vegyenek jegyeket, bérleteket.  

Ahogy azt megszokhattuk, a színészek énekes-prózai mini produkciókkal indítják szeptemberben az évadot, most is az idei év nagy klasszikusait reklámozták. Rögtön három darabbal csap bele a lecsóba a WSSz, szinte egy időben mutatják be Martin McDonagh: A kripli, Woody Allen: Játszd újra, Sam! és Móricz Zsigmond műve nyomán a Jelenetek 2 házasságból című darabot.

A kora délutáni évadnyitón tényleg csak egy csipetnyi ízelítőt kaphatott a közönség a repertoárból, Fekete Linda és Jámbor Nándor, mint házigazdák elmondták, nem szerették volna lelőni a poént azzal, hogy részleteket mutatnak be majd a darabokból. De lehetőség volt egyénileg is belefolyni a nyílt napba, Jordán Tamás egy közeli kávézó teraszán tartott fogadóórát, ahol többek között azt is meg lehetett tőle kérdezni, hogyan, miért érdemes színházba járni?

Mi ezt a kérdést nem tettük fel, mert minden darabon ott leszünk! 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére