Végre nem csak az orrunkig látunk sötétben a Kárpáti Kelemen utcában

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. november 05., csütörtök •
50 millió forintból menő LED-es lámpák kerültek a korábbi, gyenge fényűek helyére.
Végre nem csak az orrunkig látunk sötétben a Kárpáti Kelemen utcában

A Homok utcai elágazástól és Márton Áron utca elejéig cserélték ki a korábbi, igencsak gyenge fényt adó lámpákat. Az új közvilágítási hálózat létesítésére már nagy szükség volt, a bejárás idején is igencsak nagy volt a forgalom az utcában, korábban a gyenge megvilágítástól balesetveszélyes volt az utca. A meglévő lámpatestek elavult higanyizzós berendezések voltak, sőt több helyen rendszerezetlenül, az úttesttől távol helyezkedtek el.

Geosits Tibor, a Villkász Kft-től elmondta, negyven éves faoszlopokon elhelyezett lámpatestekkel volt megoldva az út megvilágítása, öt-hat méter távolságban, így szinte csak útmutatást adtak, fényt nem nagyon.

Most egy hónap alatt új kandeláberes, földkábeles közvilágítás épült ki, 1600 folyóméter hosszúságban, sőt a legkorszerűbb, LED fényforrással rendelkeznek. Puskás Tivadar polgármester elmondta, tervezik, hogy több helyen is cserélik majd a lámpákat városszerte. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére