Orbán Viktor: Minden kétely eloszlott, győztünk!

szróbert • 2014. április 06., vasárnap •
Orbán Viktor a Fidesz budapesti eredményváróján bejelentette: a Fidesz-KDNP megnyerte a választásokat. Választás Szombathelyen és Magyarországon percről-percre.
Orbán Viktor: Minden kétely eloszlott, győztünk!

Orbán Viktor Budapesten, a Fidesz eredményváró rendezvényén értékelte a választási eredményeket. Első útja Szabad Györgyhöz vezetett, akinek a személyes tiszteleten túl megköszönte, hogy egy szabad országban választhattunk. Orbán Viktor emlékeztetett arra is, hogy a külhoni magyarok ma szavaztak először országgyűlési választáson Magyarországon. A miniszterelnök nagy vastaps mellett bejelentette: "Minden kétely eloszlott, győztünk!"


68 százalékos feldolgozottság: még mindig nem bejutó az LMP

Az országos listákra leadott szavazatok 67,84 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő: Fidesz-KDNP 45,4 százalék, MSZP-Együtt-DK-PM-MLP 24,78, Jobbik 21,29 százalék, LMP 4,87 százalékon áll.


Az országos listákra leadott szavazatok 52,79 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:

    1. FIDESZ-KDNP (45,86 százalék, 881.248 szavazat)
    2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP (24,06 százalék, 462.318 szavazat)
    3. JOBBIK (21,38 százalék, 410.792 szavazat)
    4. LMP (4,70 százalék, 90.365 szavazat)


Vas megye 2. számú választókerületében 50,81 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő:

1. Ágh Péter (FIDESZ-KDNP) - 53,99 százalék, 9.535 szavazat

2. Fehér László István (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 21,12 százalék, 3.731 szavazat

3. Rába Kálmán (JOBBIK) - 18,18 százalék, 3.211 szavazat


Vas megye 3. számú választókerületében 44,17 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő: 

1. V.Németh Zsolt (FIDESZ-KDNP) - 57,68 százalék, 9.554 szavazat

2. Bana Tibor (JOBBIK) - 22,39 százalék, 3.709 szavazat

3. Wrzava Pál (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 14,13 százalék, 2.341 szavazat


Jönnek az új eredmények, stabilan vezet a Fidesz. Az LMP még mindig kívül van.

Az országos listákra leadott szavazatok 35,92 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő: Fidesz-KDNP 46,87 százalék, MSZP-Együtt-DK-PM-MLP 23,15, Jobbik 21,53 százalék, LMP 4,45 százalékon áll.


Az LMP a szavazatok 23 százalékának feldolgozottsága mellett nem jut be a Parlamentbe

Az országos listákra leadott szavazatok 22,72 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő: Fidesz-KDNP (48,19 százalék, 253.404 szavazat), MSZP-Együtt-DK-PM-MLP (22,06 százalék, 115.977 szavazat), JOBBIK (21,64 százalék, 113.773 szavazat), LMP (4,22 százalék, 22.196 szavazat).


A falvakból beérkező első (nem hivatalos) eredmények óriási Fidesz fölényt mutatnak.

Íme a vaskeresztesi előzetes eredmények (szavazatok száma):

- Hende Csaba (Fidesz): 134
- Nemény András (MSZP): 22
- Balassa Péter (Jobbik): 30
- Horváth Zoltán (LMP): 20

Itt pedig a horvátlövői szavazókör eredményei:

Hende Csaba (Fidesz): 114
Nemény András (MSZP): 2
Balassa Péter (Jobbik): 7
Horváth Zoltán (LMP): 1

Derültség a Fidesz Szombathelyi Irodájában:


Hende Csaba: Az igazság már benne van az urnákban

Pártpreferenciákról és választási hajlandóságról nyilatkozott honlapunknak urnazárás után Hende Csaba. A térség országgyűlési képviselője szerint minden rendben van, a magas részvételi arány azt mutatja, hogy az emberek részt kívánnak venni az ország kormányzásában.

"Nagyjából megfelel a várakozásoknak a közzétett pártpreferenciák, hamarosan meglátjuk, mennyire igazolódnak be a kutatások a tények által. Az igazság már benne van az urnákban, ezen már senki nem változtathat. Most a szavazatszámláló bizottságokon van a sor, ahol pártatlan személyek, illetve a pártok delegáltjai egymást is ellenőrizve megszámolják az összes leadott szavazatot, az egész országban. Izgalomra, aggodalomra semmi ok, hiszen néhány órán belül kiderül, hogy ki fogja a következő négy esztendőben kormányozni az országot." - mondta el a frisss.hu-nak Hende Csaba.

A frisss.hu a részvételi hajlandóságot tükröző adatokról is megkérdezte a kormány tagját, aki elmondta, hogy a mai szavazás is a demokrácia ünnepe volt, ez alkalommal is örvendetesnek nevezte, hogy ilyen magas arányban nyilvánítottak véleményt az emberek.


A Nézőpont Intézet exit poll felmérése

19 órakor véget ért a választás, illetőleg majdnem véget ért, hiszen a négy évvel ezelőttihez hasonlóan van még sorban állás.

A Nézőpont Intézet vasárnapi, telefonos felmérése szerint a Fidesz-KDNP frakciószövetség 48 százalékos eredményt érhet el a vasárnapi, egyfordulós választáson. A baloldali ellenzék 27, a Jobbik 18 , az LMP pedig 6 százalékot érhet el. Az egyéb pártok 1 százalékot kaphatnak.

A reprezentatív kutatás 1200 fő telefonos megkérdezésével történt. Más közvélemény-kutató nem végzett a választás napján felmérést.


Hatvan százalék

A részvételi adatok szerint fél hatig 38.087-en járultak az urnákhoz Szombathelyen, ez a választásra jogosultak megközelítőleg 60 %-os arányát jelenti. Alig több mint egy órányi lehetőség van a szavazásra.


Majdnem ötven százalékos a részvétel 15 órakor Szombathelyen

Délután 3 óráig Szombathelyen 30.572-en járultak az urnákhoz, ez a választásra jogosultak megközelítőleg 48 %-os arányát jelenti, négy évvel ezelőtt ez az arány 47,25 % volt. Időközben megjött a vihar is, ami gyorsan elcsendesedett.


Puskás Tivadar polgármesterrel készült interjúnkat itt megnézheti:


Kifogásokról tárgyalt a választási bizottság

Két kifogást tárgyalt meg vasárnap délelőtt a dr. Hollósy Tamás vezette választási bizottság. A Vas megye 1. számú választókerületi bizottsága plakátrongálást, majd valótlan tényállításokkal kapcsolatos politikai hirdetésnek minősülő reklámügyet tárgyalt meg. A testület jelölő szervezetek által késve leadott űrlapokról is egyeztetett. Itt bírságot is kiszabott a bizottság.

Dr. Hollósy Tamás azt is elmondta a frisss.hu-nak, hogy a bizottság a döntéshozatalkor általában nem jut konszenzusra, hiszen mindig van ellenszavazat. A szavazat leadásakor részben meghatározó a párt által delegált bizottsági tag kötődése, a többiek pedig az objektivitást képviselik. A bizottság – a tervek szerint, - amennyiben nem lesz rendkívüli esemény, legközelebb 20 órakor tart ülést.


Közel a harminchat százalékhoz

A 13 órai hivatalos adatok szerint 22.889-en adták le szavazatukat Szombathelyen. Gaál Róberttől, Szombathely Megyei Jogú Város jegyzőjétől megtudtuk, hogy mindez közel 36 százalékos részvételi arányt jelent. A hetven szombathelyi szavazókörben este 7 óráig 63.709 szombathelyi szavazó élhet állampolgári jogával.


Mindenkinek a szavazata ugyanannyit ér - mondta el a frisss.hu-nak Hende Csaba. Itt megnézheti videónkat:


A polgármester is leadta szavazatát

A demokrácia ünnepének nevezte Puskás Tivadar a mai napot. A frisss.hu-nak nyilatkozó szombathelyi polgármester családjával együtt voksolt néhány perccel fél 11 után, a Kámoni Arborétum területén lévő szavazókörben.


Az EBESZ-megfigyelők elégedetten nyilatkoztak a magyarországi választásokról

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szakértői vasárnap délelőtt felkerestek egy szavazókört a főváros XIV. kerületében, ahol úgy nyilatkoztak az újságíróknak, hogy elégedettek az eddig látottakkal.

Adao Silva, az EBESZ megfigyelői küldöttség rövidtávú megfigyelési missziójának különleges koordinátora, portugál parlamenti képviselő elmondta: elégedettek azzal, amit eddig láttak a választás napján, mindent rendben találtak, de még korai lenne végleges véleményt mondani a szavazás lebonyolításáról. Az EBESZ megfigyelői hétfő délután sajtótájékoztatón számolnak be tapasztalataikról – közölte.

A szakértő kiemelte: a megfigyelők jól ismerik a választási eljárást, és tisztában vannak a magyarországi helyzettel. Az elmúlt napokban sokakkal konzultáltak a voksolásról, így politikai pártok tagjaival, a média és a civil szféra képviselőivel – mondta. Adao Silva közölte: a szavazókör meglátogatásakor a választás lebonyolítását ellenőrizték, és mindent rendben találtak. (mti)


11 órakor Szombathelyen 25%-nyian mentek el

Kísértetiesen megegyeznek a részvételi adatok a négy évvel ezelőttiekkel. Akkor is, és most is 25%-os volt a részvétel 11 órakor Szombathelyen.


Hende Csaba édesapjával szavazott

Pontosan kilenc órakor Hende Csaba országgyűlési képviselő is megérkezett a Homok úti szavazókörbe. A honvédelmi miniszter édesapját kísérte el a voksolásra. Miután mindketten leadták szavazatukat, a frisss.hu-nak elmondta, hogy magas részvételi hajlandóságot vár Szombathelyen, de országosan is.


Szombathelyen 10%-os a részvétel kilenc órakor

Reggel 9 óráig Szombathelyen 6315-en járultak az urnákhoz, ez a választásra jogosultak megközelítőleg 10%-os arányát jelenti, ami szinte teljesen megegyezik a 2010-es választás kilenc órás napközbeni jelentésével. Ezek szerint nincsen nagyobb választási láz, mint négy évvel ezelőtt.


Vasárnap választ az ország

Vasárnap, április 6-án választjuk meg az új országgyűlés 199 képviselőjét. Szavazni reggel 6 és este 7 óra között lehet. A választás egyfordulós, voksolni egyéni jelöltre és országos listára lehet. Az országgyűlési választáson a nemzetiségiként regisztrált választópolgár pártlista helyett nemzetiségi listára szavazhat. A mozgásukban korlátozottak a mozgóurnát a szavazatszámláló bizottságnál, a szavazás napján 15 óráig kérhetik. A szavazásra ne felejtse el magával vinni fényképes igazolványát és a lakcímkártyáját!

 

 

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére