Úsznak, kerékpároznak és futnak: vasemberek indulnak a Vasivíz Kupáért

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. július 08., péntek •
A július 16-i Vasi Vasember amatőr ranglista versenyen induló sportolókra 1400 méter úszás, 40 km kerékpározás, majd 10 km futás vár.
Úsznak, kerékpároznak és futnak: vasemberek indulnak a Vasivíz Kupáért

Pénteken, a Deck Bistro & Bar sajtóreggelijén dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a hagyományokat, az 1984-ben útjára indult Vasi Vasembert és az ezt követően létrejött triatlon-szövetséget méltatta. Elmondta, hogy az 1889-ben alakult kerékpáros-szövetség mellett a triatlon a második sportág, amelynek országos szakági szövetsége Szombathelyen alakult meg. 

Jerse András, a Pannonsport Kft. versenyigazgatója a Vasi Vasember 32+1-dik versenyéről kiemelte, hogy 20%-kal többen jelentkeztek, mint tavaly, így mintegy ötszázan (452 egyéni versenyző, illetve a csapatok tagjai) lesznek ott a startnál. 
Jövő szombaton 11 órakor szállnak vízbe a férfiak, illetve azon váltók, amelyeknek első tagja férfi, a hölgyek 11 óra 30 perckor indulnak. A polgármester süti el a rajtpisztolyt, mind a férfi, mind a női egyéni versenyek esetében. 16 nappal a verseny előtt már megtelt a létszám, ez nagyon jó hír, a depó a Tófürdő parkolójában lesz. A leggyorsabbak 13 órakor már a célba érnek, de lesznek olyanok is, akik 15-16 órakor is futnak még. A nevezők között a legidősebb versenyző 1943-as születésű, a legfiatalabb pedig az egyik váltó tagjaként induló 12 éves lány lesz – tette hozzá a versenyigazgató. 

Az útvonal és a plakátvadászat

Megtudtuk, hogy az 1400 méteres nyílt vízi úszást követően a Szombathely-Nárai-Pornóapáti-Horvátlövő-Felsőcsatár-Torony-Sé-Szombathely, Dolgozók útja útvonalon kerékpároznak 40 km-t a versenyzők, ezután a 10 km-es utcai futással, a Múzeumfalun is áthaladva zárul a Vasi Vasember. 

A versennyel összefüggésben plakátvadászatot is hirdettek, 200 plakátot rejtettek el, ezeket a város különböző pontjain lehet megtalálni, majd velük fotózkodva, azokat a legnépszerűbb közösségi oldalra feltölteni és lájlkokni kell. A szerencsések 10 ezer forintos vásárlási utalványt és pólókat nyerhetnek. 

Az 500-as rajtszám és viselője

Koczka Tibor alpolgármester hozzászólásában azt érzékeltette, mekkora jelentőségű esemény volt az első, 1984-ben megrendezett Vasi Vasember. 
Amikor 1984 tavaszán felmerült az ötlet, képtelenségnek tartották. Sokan ellenezték, Lovasi András főszervező mindezek ellenére megrendezte a versenyt, mely még ma is sokunk számára nem is verseny, hanem önmagunk legyőzése. Az 1. triatlon-versenyen is indultam, és még pár Vasi Vasemberen is. és elmondhatom, hogy ez nemcsak 3 sportág összekapcsolása, hiszen nem egyszerű kerékpározás után futni vagy éppen úszás után kerékpározni. Kapolcsi Imre agitált, aztán rávettem magamat a várakozásom szerint nekem 3,5-4 órát igénylő programra – nyilatkozta a sportért felelős városvezető. 

Ezt követően Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója átadta az ötszázas rajtszámot Koczka Tibornak.   

A sajtóreggelin részt vett Kapolcsi Imre, a 31+1-szeres Vasi Vasember is, aki Dr. Bálint Mihály és Garami Árpád társaságában annak a triónak a tagja, akik eddig valamennyi Vasi Vasember versenyen összemérhették erőiket. 

A verseny ideje alatt 6-18 óráig, a Kenderesi út a Bartók Béla körút és az Oladi kishíd közötti útszakaszok le lesznek zárva. A kerékpáros versenyrész további útvonalán részleges forgalomkorlátozásra kell számítani a Bartók Béla körút-Nárai út-Nárai-Pornóapáti-Horvátlövő-Vaskeresztes-Felsőcsatár-Narda-Torony-Sé-Dolgozók útja útvonalon.

A 32. Vasi Vasemberről a frisss.hu a helyszínről tudósít majd. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére