Universiade: Halász Bence a 2. helyen jutott a döntőbe

SzR • 2017. augusztus 23., szerda •
Taipeiben szerdán megkezdődtek a 29. Nyári Universiade atlétikai versenyei. A magyar csapatból elsőként a Szombathelyi Dobó SE junior világ- és Európa-bajnoka, a 20 esztendős Halász Bence lépett pályára, aki első kísérletével biztosan jutott a csütörtöki döntőbe.
Universiade: Halász Bence a 2. helyen jutott a döntőbe

Sikerült a nagy meleg és a nagy páratartalom ellenére már az első sorozatban a 71,29 méteres dobás – nyilatkozta boldogan honlapunknak az idén U23-as Európa-bajnoki és felnőtt országos bajnoki címet is begyűjtő kalapácsvető.

A mezőnyben a szombathelyi dobóval együtt öt londoni döntős volt, élükön a brit fővárosban harmadik világbajnoki címét nyerő Pawel Fajdekkel, aki meglepetésre még 68 métert sem dobott, igaz a megállapított selejtező szint 60 méter volt, ez alapján 17 versenyző készülhet a csütörtöki fináléra.

Németh Zsolt és Németh László tanítványa magyar idő szerint csütörtökön 10 óra 45 perckor döntőzik. 
 

közösség

további frisss

lap tetejére