Balogunyom: beruházás és munkahelyteremtés

szróbert-HCs • 2014. október 09., csütörtök •
Hatszázmillió forintos beruházással megduplázzuk a kapacitásunkat, illetve európai szintű minőséget érünk el – tudtuk meg Kupi Kálmántól, a Pandan Kft. tulajdonosától a vevőtalálkozóval egybekötött üzemavató és gépátadó ünnepségen. Az október 9-i, balogunyomi rendezvényen a frisss.hu megtudta, hogy a 25 esztendős cég életében meghatározó, hogy a fejlesztés következtében harmincöt helybélit is foglalkoztathatnak.
Balogunyom: beruházás és munkahelyteremtés

Az új gépünk átadása mellett egy komplett új üzemet is átadhattunk ma. A huszonöt esztendős családi vállalkozásunk igazán nagy ünnepe a mai nap. A hatszáz millió forintos fejlesztéssel, mely egy új nyomógépet és annak teljes infrastruktúráját is felöleli, megduplázhatjuk a cég kapacitását, emellett európai szintű minőséget tudunk már produkálni. Szeretnénk visszafizetni a felvett hiteleket és maximálisan kihasználni a megváltozott kapacitásunkat - mondta el a frisss.hu-nak a helyszínen nyilatkozó Kupi Kálmán tulajdonos, ügyvezető igazgató. 

A balogunyomi cég hetven embernek ad munkát, ebből pontosan a fele, tehát harmincöt fő helybéli, azaz balogunyomi munkavállaló.  

Az ünnepségen beszédet mondó dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő a helyi beruházások létjogosultságát és a munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta, majd a szombathelyi és vas megyei beruházások állásáról is tájékoztatott. 
A Pandan Kft. üzemlátogatást, gépbemutatót, és vevőtalálkozót is szervezett a megjelenteknek. 

Tudnivalók a Pandan Kft.-ről
A teljes egészében hazai magánszemélyek által alapított Pandan Kft Magyarország egyik meghatározó flexibilis élelmiszeri-pari csomagolóanyag gyártó vállalata. A több mint 20 éves jelenlétük a Flexo színnyomtatás területén minden esetben a lehető legjobb grafikai minőséggel és termék prezentációkkal segíti a partnereket a piaci sikerek elérésében. 
Az oldószermentes laminálás szakértőiként nagy sikereket értek el a különböző barieritású anyagstruktúrák fejlesztésében, hála szoros kapcsolataiknak, melyeket a gépeik, valamint a felhasznált anyagaik gyártóival alakítottak ki. Munkájukat folyamatos innováció és kutatás segíti melyek eredményeiből az ügyfeleik profitálhatnak.
Konfekcionáló üzemükben a legkülönbözőbb méretű és felhasználású vákuum és zsugortasakok mellett a modern piaci igényeknek megfelelő talpas (álló), simítózáras és perforált tasakok készülnek. Integrált irányítási rendszerük megfelel az ISO 9001:2008 és az ISO 14001:2004 szabványok előírásainak. A megfelelő élelmiszer-biztonság érdekében 2005 óta alkalmaznak a HACCP alapelveit, valamint a BRC csomagolóanyagokra vonatkozó előírásait.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére