Új helyen a nagycsaládosok

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. március 19., vasárnap •
A civil szervezetek mindennapi léte munkás és viszontagságos – hangzott el az Alpokalja Nagycsaládos Egyesület házavató ünnepségén, a Semmelweiss utca 47. szám alatt.
Új helyen a nagycsaládosok

Az egyesület 2017 elején költözött ide korábbi székhelyéről, a Szófia utca 31-ből – tudtuk meg az ünnepségen, melyen Hende Csaba országgyűlési képviselő, Puskás Tivadar polgármester, Horváth Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviselője, Kőszegfalviné Pajor Klára, a Szombathelyi Civil Kerekasztal elnöke, valamint Grünwald Imre, az Iqor személyzeti vezetője is megjelent. 

Görcz Gyula Csaba, az Alpokalja Nagycsaládos Egyesület elnöke beszédében a városnak és a Szova-nak is megköszönte az épületet. 
Az épület első része lakható, 2 hónap alatt 40 egyesületi tagtársunk már jött és segített. Őszintén mondom, hogy jobb helyen vagyunk, hiszen a belvárosban lehetünk, így könnyebben elérhetőek is vagyunk. Jövőre 30 évesek leszünk, ez idő alatt ez a 6. otthonunk. Eredményes évet zártunk, 3 nagy rendezvényt tartottunk, 5 napos, 4 éjszakás kiránduláson vehettünk részt a Kárpátalján, decemberben pedig disznóvágást tartottunk, amivel közel 300 embernek tettük könnyebbé és szebbé a karácsonyi ünnepeket.

Támogatónk, az Iqor segítségével a gyerekek ingyen tudtak belépni a műjégpályára is, köszönet érte – értékelte a tavalyi évet az elnök, aki azt is hozzátette, hogy az egyesület épületének rendszeres nyitva tartása folyamatosan gondot okoz, de bíznak benne, hogy a város segít, emellett folyamatosan pályáznak szakmai és működési területen is 2017-ben.

Megtudtuk, hogy az egyesület nagycsaládos történész szabadegyetemet szervez 40 fő részére, ahová magyarok és határon túli magyarok is jöhetnek. A Novákfalván rendezendő program során a vasi hűségfalvak keresnék fel, majd vasfüggönynapot is szerveznének, aztán szeptemberben, Szarvason egy busznyi tagtárssal vennének részt az országos találkozón. 

Az eseményen résztvevő Hende Csaba országgyűlési képviselő rövid köszöntőjében azt mondta, hogy az önfeláldozás és áldozat sajnos ma már sok esetben ismeretlen fogalmak. 

A kormány a családi adókedvezménnyel, a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba menetelével és a családok otthonteremtési kedvezményével nagy segítséget nyújt a nagycsaládosoknak. Tovább kell menni ezen az úton – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője. 

Puskás Tivadar polgármester miután az egyesület munkáját méltatta, a család fontosságáról is beszélt, amikor a jövő lételemének nevezte a nagycsaládokat, amelyek olyan pluszt adnak, amivel hozzájárulhatnak Magyarország, a magyar nép ,,izmosodásához”, ellentételezve az egész Európára jellemző jelentős fogyást.

A vendégek a házavató során megismerkedhettek az épület különböző helyiségeivel, így a mini könyvtárt és a csócsózásra is alkalmas szobát is megtekinthették.    

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére