Tűzoltó-találkozó: a vasi lánglovagok az egész ország számára példát jelentenek

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté • 2016. október 08., szombat •
Európa-szerte a tűzoltók iránt a legnagyobb a bizalom, nem véletlen, hogy hazánkban is ez a hivatás az első a szakmák társadalmi elismertségében.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szombaton immár második alkalommal rendezte meg a tavaly, hagyományteremtő szándékkal elindított rendezvényt, a Vas Megyei Tűzoltó-találkozót. Erdélyi Krisztián, a Vas megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a Fő téren elmondta nekünk, hogy az apropó nem változott, a tűzoltók és a tűzoltó-egyesületek munkája előtt történő tisztelgés.


Vas megye az egész ország számára olyan példa, amit követni kell. Megyénkben 216 települést tartanak nyilván, ebből több mint 100 településen működik tűzoltó-egyesület. Rendezvényünkön a tűzoltó hivatást szeretnénk reklámozni, bár mivel a szakmák társadalmi presztízse alapján továbbra is az 1. helyen állunk, erre igazán nem is vagyunk rászorulva. Bizonyos szegmenseket akarunk még jobban bemutatni, így az új technikai eszközeinket szeretnénk megismertetni, de a retro tűzoltó-felszereléseket és a mintegy 50 tűzoltó-egyesület zászlaját is meg lehet csodálni – nyilatkozta honlapunknak a megyei igazgató. 

A szombati programsorozat az Aréna utcában, a Katonatörténeti Múzeum épületében berendezett Vas Megyei Tűzoltó és Polgári Védelmi Múzeum megnyitójával vette kezdetét. A kiállításon számtalan olyan ereklyét tekinthettek meg a kíváncsiskodók, amelyek hűen tükrözik a régmúlt időket: felidézték, milyen felszereléssel dolgoztak korábban a tűzoltók, illetve milyen feladatokat láttak el anno a polgári védelem szakemberei. 

A Szombathely főterén folytatódó program során Hende Csaba országgyűlési képviselő köszöntötte a felsorakozott több száz lánglovagot. Beszédében felidézte Szent Flórián és Szent Márton alakját is. 


Indokolt, hogy a felidézzük a megannyi tűzoltó-egyesület jelmondatát, miszerint ,,Istennek dicsőség, egymásnak segítség!” Ezúton is megköszönöm a biztonság megteremtésében nyújtott áldozatos munkájukat – mondta, majd megemlékezett a 15 évvel ezelőtti szeptember 11-i amerikai terrorcselekmény után elhunyt több száz amerikai tűzoltó hőstettéről, de a magyar lánglovagok áldozatos tevékenységét, a rendet, az erőt, az összefogást is dicsérte. 

A Fő téren tavaly közös tömlővel, idén pedig faültetéssel reprezentálták a tűzoltók az összetartozásukat. Minden egyesület a településéről hozott földdel járult hozzá a facsemete életben maradásához, növekedéséhez, fejlődéséhez, amely méltón szimbolizálta a rendezvényt életre hívó eszmeiséget. 

Ezt követően a Vas megyének adományozott két új, magyar gyártású gépjárműfecskendőt mutatták be, majd pedig különféle szerelési gyakorlatokat, versenyfeladatokat tekinthettek meg a szakmai iránt érdeklődők. 


A helyszínen azt is megtudtuk, hogy a honvédségtől és a rendőrségtől eltérően, Vas megyében nem kell toborozni a tűzoltókat, mert 15-20 jelentkező is akad 1-1 beosztásra. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére