Tudja mi az az AMIGOS? A szombathelyi főiskolások őket támogatják!

frisss, facebook • 2018. november 20., kedd •
Nem is kis összeggel.
Tudja mi az az AMIGOS? A szombathelyi főiskolások őket támogatják!

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ hallgatói önkormányzatának szervezésében a múlt héten tartották az elsőévesek gólyabálját. Az idei év újítása az volt, hogy a rendezvényen a tombolajegyek eladásából származó bevételt jótékony célra ajánlották fel, melyet a hallgatók további felajánlásokkal  egészítettek ki. Az így összegyűlt, 250 ezer forintot a hallgatói önkormányzat vezetői és a rektorhelyettes személyesen fogja átadni az AMIGOS a gyerekekért alapítvány képviselőinek - tudtuk meg Szabó Christophertől, az ELTE HÖK szombathelyi ügyekért felelős alelnökétől. Az AMIGOS egy egyetemistákból álló jótékonysági szervezet, melynek célja a súlyosan beteg gyerekek korrepetálása.

közösség

további frisss

lap tetejére