A Savaria Slam Poetry 2012-ben alakult Krausz Dávid kezdeményezésére. A tagok azóta is ontják magukból a rímeket, mi pedig összeválogattunk tőlük néhány művet, amivel rendesen odavágnak az érzéseknek.
Paukovics Gergely (Pogi) : Keresztút
A nagyúr füsttel fest korommá, idő koszos kényelem
De konstatálni most már késő, túloldalról érkezem
A folyó másik feléről folyó rég elunt érzelem
A félelem ül tort felettem, s fekete szín lelkemen
Betonmedrét kerékhajók tiporják csak végtelen
S éjjellè festik imádott dalt szikrázó kék egem.
Így írtok ti poklot nappal, lakmározva testemen
Fél szívvel vágynék túllépni az örök ifjú képzeten
De létemért nem én felelek, részben vagyok kénytelen
Egy lépéssel rést üthetnék, gátol mégis az értelem
Vagy tán ez nem is ráció csupán egyszerű ösztön
Hogy nem mozdulunk, várunk bután ....
Utánam a vízözön, amikor beüt a pillanat
A tömeg élén ugrunk vízbe s haladunk mint víg halak
Káron kacagva néz le ránk a kopott ladikjából
Pihenni vágy az ember kit az élet szabadságol
A fenéken az élet csodás, maga a kényelem
A minden embert körülvevő örök beton lételem
A házak fölé vágyni, lassan szállni mint a madár
Az élőhalott hordából kilépve egyedivé lenni...habár
eső indul csendben, ered már és égbe fut
A medrét tölti megnyugvással gondolatom révbe jut
Ráeszmélve ébrenlétem város porába hullván
átkelhet a Vörösmarty utcán..
átkelhet a Vörösmarty utcán..
átkelhet a Vörösmarty utcán..
átkelhet a Vörösmarty utcán..
átkelhet a Vörösmarty utcán..
Lutor Katalin (Lexi): Menedék
egy pislantás. látvány másodpercnyi hibbantás.
csak kitartás. hidd el nem klisé egy kéztartás.
most ne láss. szemgödörből sírhantot ne áss.
még nem meghalni készülünk csak szemet húnyni éppen.
feletted és felettem s hogy most nem feledek mégsem.
késsen csak a csók mint varázsló a filmvásznon
úgy elbukom benned is mint slamekkel a témákon.
úgy elbukom mint hamupipőke egy tökéletesen
szimmetrikus pontossággal megrajzolt lépcsőn.
erre persze bólintuk itt mind egyetértőn
holott ez is csak két sötét kocka közötti fény.
egy pislantás. látvány másodpercnyi hibbantás.
csak kitartás. hidd el nem klisé egy kéztartás.
most ne láss. szemgödörből sírhantot ne áss.
még nem meghalni készülünk csak szemet húnyni éppen.
feletted és felettem s hogy most nem feledek mégsem.
hát ne láss. de én nyitva tartom a szemem, mert félek.
mert a barna hártya fekete lesz ha lecsukom s a fényben
olyan mintha piros lenne minden az égen és
igen én tudom hogy a tárgyak nem mozdulnak de nem hiszem
van valami ami a sötétből minden biztonságot kicsen.
a hitem. hogy sötétben a tárgyaknak nehezen
neked viszont annyira könnyen hiszem el a szavakat
ahogy tehetem.
hogy sötétben könnyebb szeretni.
hogy sötétben könnyebb nevetni.
hogy sötétben könnyebb elbújni.
hogy sötétben könnyebb elhinni.
hogy sötétben könnyebb leírni.
hogy miért az éjszaka szabadítja fel a költészetet Petri?
egy pislantás. látvány másodpercnyi hibbantás.
csak kitartás. hidd el nem klisé egy kéztartás.
most ne láss. szemgödörből sírhantot ne áss.
még nem meghalni készülünk csak szemet húnyni éppen.
feletted és felettem s hogy most nem feledek mégsem.
késélen táncolok oly sokszor úgy érzem.
egy szemlehunyás hossza is ilyen lehet a térben.
háromszáz ezredmásodpercnyi sötétség.
kétszáz ezredmásodperc míg az agyban felismertté
válik egy érzelmes arckifejezés.
nyolc ezredmásodperc míg elkészül erről egy fénykép normál záridőnél.
egy megismételhetetlen pillanat hogy mindezt láttam.
hogy áramszünet a szemben minden pislantás.
látvány másodpercnyi hibbantás.
csak kitartás.
Mersich Ádám (Meró): Piknik a Titánon
Nyárközép éjszakáján piknik volt a Titánon.
Tudtam előre, az embert hiába is invitálom,
jó neki a színtelenül kék karnyújtásnyira,
így hát szótlanul elhagytam az egész nyámnyila,
életképtelen lényt, hadd főljön meg együtt,
majd úgyis visszatérünk, mi ketten, hogy megegyük.
A kaján vigyorú Afrikát, szeme Eurázsia,
jeges szakállú Antarktika - megnyugvás fia,
Félelem nem folyt - az én kezem van nyakán,
s mint a paraszt ujjai az egyenes kaszán
kivárok, mert előre látom a vég jöttét.
A nyáj fölötti cián-eget a fellegek elfödték
de a fotonok útja lyukat talál a paplanon,
és én kerek szemű óvodásként egyszerűen felfalom.
Krausz Dávid: Fél-füllel
Fél füllel hallom az ajtófélfában,
A rávésett szavakat.
Halkan szöknek a szálkákból,
Másznak lassan kifelé,
A módosult életképállapotodba.
De szétesik a benne rejtőző ősi
Sírfeliratokból szétkorhadt
Egykori istenfélésből kántált
Imaáradat.
Idejét múlt a varázslat,
Az Ezer éves szavak,
Halottak. Halottak-tak-tak-tak.
Kattog még az óra.
De Halványul az idő, halványul a lét,
A szavak már nem beszélnek.
Már csak a Morfémák morgása maradt
Szférák és szilfák,
Lebegés és lihegés,
A földön kívül nincs otthonod
Feslett-foszlott álmok,
Sosem térsz nyugovóra már.
Te vagy a kozmikus árva
Gőcze Gergő (neardaRK): Hatásellenhatás
-aztán miért? - kérdi
-kérdezted már, de miért ide dobott?
a sors amikor annyi idők és korok, sorok
miket a sors hozott, ahogy egyre csak fogyott
térdre ami aztán kopott és kopott
s lám most lassan, monoton kopog
annyi minden lehettél volna, akár egy lancelot
vagy egy retkes rab azzal a súlyos lánccal ott
de más lettél...
más más de mi más? a bennem élő entitás?
az imázs? vajon volt-e benned identitás?
vagy parázs? vagy csak az a kevés apanázs?
miért pont és miért pont itt van dolgod miért nem varrod fel a lyukra a foltot?
-tudod, már nem érdekel - mondja
-nem érdekel? az élet szép de nem béremel
két térddel épp az én létemen térdepel
hét végen ért, a kadét nemezét kérem el
és hé, ha néha révbe ér, nemzetét élem fel
végre létre hív az éter de fénye nem ér el
béget lépre érve, beérem véle az élet b-terv
az enyém legalább is, úgyhogy miatta dacolok
míg elsuhannak az évek mint a tzsv vagonok
te meg futópadon jársz, mert nem érsz közelebb
az évekkel nem lettél bölcsebb, csak öregebb
-hát, nem tudom - feleli minduntalan
-persze, hisz honnan is tudhatnád, gondolkodsz
de amíg az ágon ülve a lábad lóg, gondoskodsz
arról, hogy elszálljon minden, mint egy flash
és egy kéz leszek, amit a kezed majd hiába keres
az idő olykor rombol is, nem csak gyógyít
aki azt mondja nem a te hibád, hidd el lódít
mert egy otthon voltam amit kulcsrakész kaptál
nem költöztél bele végleg csak lakbért adtál
akkor hát mondd mégis mire vártál?
mikor itt volt minden mit csak valaha vágytál...
vajon van-e még kiút létezik-e olyan hogy mi
vagy a hold most örökre fog teljesen elfogyni
- nem tudom
- én sem
