Tőle mosolyogva fogadnánk el még a bírságot is

Frisss/Lifebuzz - fotó: instagram, maxim • 2017. április 14., péntek •
Samantha Sepulveda testesíti meg az ideális rendőrnőt? Szolgál és véd, de csak azután, hogy pózolt.
Tőle mosolyogva fogadnánk el még a bírságot is

Már nemcsak a filmekben, sorozatokban történhet meg velünk, hogy egy feltűnően kedves és csinos rendőrnő igazoltathat bennünket. Persze ehhez nem árt, ha takarékoskodunk, hiszen a világ egyik legkeresettebb hatósági személyét Long Islanden találhatjuk meg. A Dominikai köztársaságban látta meg a napvilágot Samantha Sepulveda, igaz a család hölgytagjai átköltöztek az Egyesült Államokba. Sam a sportokban is kiemelkedőt nyújtott, hiszen a Massachusetts-i egyetem atlétika és lacrosse csapatának is tagja volt.

Ezután pedig gondolt egy merészet és felcsapott bűnüldözőnek. 2010 óta szolgál rendőrként és elmondása szerint nagyon élvezi a hivatását. Kifejezetten felvillanyozza, ha égő házból kell kimenekíteni egy állatot, gyermeket, de a bünözőket is előszeretettel üldözi.

Nemcsak a munkájára, hanem megjelenésére is felfigyelt a világ, hiszen 2014-ben megjelent róla egy cikk a Muscle and Fitness magazinba, azóta pedig minden tilosban parkoló kocsi tulajdonosának álma, hogy Samantha büntesse meg. Ugyanis Ms. Sepulveda hivatása mellett fehérnemű modellként is dolgozik.

A 33 éves hölgy bájaira nem csak a szépségipar, hanem a civilek is felfigyeltek. Jelenleg több, mint 256 ezer követője van az Instagramon. Ez a szám pedig napról-napra csak növekszik. Teljesen meg tudjuk érteni...

 

 

🐱🦇♠️#platanopower #nightout

*OFFICIAL*Samantha Sepulveda™✨ (@sammysep) által megosztott bejegyzés,

 

 

 

via lifebuzz

közösség

további frisss

lap tetejére