Több pénz marad a családok zsebében

fidesz.hu • 2014. április 01., kedd •
Április 1-től 6,5 százalékkal csökken a lakossági gáz ára – mondta Németh Szilárd. A mai gázárcsökkentés azt jelenti, hogy a 2012. decemberi árakhoz képest 26,5 százalékkal olcsóbban kapják a magyar családok a lakossági gázt – hangsúlyozta április elsejei sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, aki egyúttal azt is bejelentette: április 1-től 6,5 százalékkal csökken a lakossági gáz ára.
Több pénz marad a családok zsebében

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője emlékeztetett, 2013. január 1-től 10 százalékkal, majd november 1-től újabb 10 százalékkal mérséklődött a gáz ára. Felidézte, hogy 2002 és 2010 között – az ígéretek ellenére – a Gyurcsány-koalíció 15 alkalommal növelte a gáz árát, mely így a háromszorosára nőtt.  2002-ben 45 forint volt, 2010-re pedig 138 forintra nőtt egy köbméter gáz ára – jegyezte meg. Mint mondta, a világpiacon ezzel szemben 2007 decemberétől kezdve csökkenés figyelhető meg. A magyar családoknál pedig ettől az időszaktól kezdve nőtt meg exponenciálisan a gáz ára; tehát azt a hasznot, amit a piacon a külföldi tulajdonú szolgáltatók elveszítettek, a magyar családoktól húzták be – hívta fel a figyelmet.

Ma ez a csapat újra együtt áll, és ha tehetik, akkor ismét a gázáremelések korszakát hoznák vissza nekünk – utalt a baloldali összefogásra. Németh Szilárd tájékoztatott arról is, hogy 2012-ben 151 forint volt egy köbméter gáz ára, ma ugyanez csupán 113 forint. A 2014 áprilisi ár a 2007 év eleji áraknak felel meg – fűzte hozzá.Hangsúlyozta, azért volt szükség a rezsicsökkentésre, mert a magyarok fizették Európában a legmagasabb gázárat, és a bevételeik legnagyobb részét a rezsiköltségek tették ki.

Közölte azt is, hogy a családokra lebontva, a rezsicsökkentésnek köszönhetően az átlagos megtakarítás évi 80-125 ezer forint közötti, de többtagú háztartások ennél is többet spórolhatnak, egy kertes házban élő, többgenerációs család évente akár negyedmillió forintot is megtakaríthat.

Ma ott tartunk, hogy a családok zsebében több pénz marad, ez a számlákon is jól kimutatható, és körülbelül az európai átlagárakat fizetik az emberek a gázért – emelte ki. Ezzel összefüggésben elmondta, szeptember 1-től a villamos energia ára 5,7 százalékkal, október 1-től a távhő ára pedig 3,3 százalékkal mérséklődik majd.

Az április 6-i választás tétje, hogy folytatódik-e a rezsicsökkentés, illetve meg tudjuk-e védeni az eddigi eredményeket – jelentette ki a fideszes politikus, aki azt is elmondta, kizárólag a Fidesz képviseli a rezsicsökkentés politikáját. Nagyon komoly politikai és üzleti ellendrukkerekkel kell számolnunk – utalt a baloldalra, illetve az extraprofitjukat féltő közműcégekre; szavai szerint „az Európai Bizottság több lépcsős fenyegetőzése is ezt mutatja számunkra".

Úgy fogalmazott, április 6-a után a fő céljuknak azt tartják, hogy a családok és a vállalkozások is a legolcsóbb energiát kaphassák meg Európában. Tehát a rezsicsökkentést a vállalkozókra is ki kívánjuk terjeszteni – húzta alá.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a közmű-szolgáltatási árak csökkentésének számos kedvező hatása van. Példaként a rekordalacsony inflációt, az energiacégek kintlevőségének csökkenését említette, valamint a megtakarítások növekedését, amit az államkötvény-piac 70 százalékos bővülése is jelez.

Szólt arról is, hogy a harmadik rezsicsökkentéssel akár évi 350-360 milliárd forint is visszakerülhet a gazdaságba. Ennek komoly gazdaságélénkítő hatása van, ez leginkább a kiskereskedelmi fogyasztás bővülésében látható – tette hozzá Németh Szilárd.
Hangsúlyozta, ha a Fidesz-KDNP alakíthat ismét kormányt, benyújtják az Országgyűlésnek a közmű-szabályozási törvényt. Ennek lesznek olyan passzusai, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozások olcsóbb energiát kapjanak – szögezte le.

A fideszes politikus egy másik felvetésre reagálva arról is beszélt, a cégek osztalékával kapcsolatban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal azt tudja megvizsgálni, hogy minek a terhére történik a kifizetés. Ha minőségromlás következik be a szolgáltatásban, akkor van lehetőség beavatkozni – fűzte hozzá.

Tájékoztatott arról is, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben bővítés esetében a csatlakozási díjakat felezni kell a szolgáltató és a fogyasztó között.

 

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére