Több, mint két órás LSD trip egy mozijegy áráért

Tóth Eszter • 2016. november 06., vasárnap •
A Doctor Strange új dimenziókat nyitott a szuperhősfilmek világában.

A hallucinogének olyan drogok, amelyek hallucinációt okoznak. A fogyasztó képeket lát, hangokat hall és dolgokat érez, amelyek nagyon valóságosnak tűnnek, de valójában nem léteznek. Drogozni rossz, gyerekek, ne drogozzatok! Inkább nézzétek meg a Doctor Strange-t, és olyan vizuális élményben lesz részetek, amit semmilyen illegális szer nem tud produkálni. És még függőséget sem okoz…

Kaptunk egy újabb szuperhősfilmet a Marvel- univerzumból, méghozzá egy eredettörténetet. Mivel a stúdió a nagykutyákat az évek folyamán már különféle műfajokban feldolgozta (Amerika Kapitány, A galaxis őrzői, Vasember, stb…), ezért valami olyat kellett mutatni a közönségnek, ami valamivel több, mint az előző filmekben már látott csavarok. A Doctor Strange képregény ilyen téren teljesen jó alapanyag, hiszen az idegsebészből varázslóvá avanzsált férfi története egyébként is tele van világokon átívelő és mágiával teli kalandokkal. Filmen pedig ez még jobban mutat.

Köszönhető annak is, hogy a készítők remekül nyúltak a látványelemekhez, az ember szinte beleszédül a színes, csillogó, ide-oda ugráló tűzcsóvákba, az üvegként szétrepedező, gumiként meghajló épületekbe és az időn és téren átívelő neonszínű átjárókba. Arra a két órára megszűnik az általunk ismert világ és egy egészen érdekes pszichedelikus kábulatban bámuljuk a mozivásznat.

A sztori viszont önmagában nem tud újat mutatni, hiszen az egoista zseniből szuperhős vonalat láthattuk a már 2008-ban a Vasember révén. Főszereplőnk egy nagyhírű idegsebész, Dr. Stephen Strange (Benedict Cumberbatch), akit egy konferenciára tartva autóbaleset ér. Olyan szerencsétlenül sérül meg, hogy elveszíti azt, ami eddig a megélhetését és a megbecsülését adta; a két kezét. Hiába próbál meg minden lehetséges gyógymódot, sajnos az ujjai még mindig remegnek, így képtelen operálni. Utolsó fillérjeit összeszedve keletre utazik, hogy tagja lehessen egy Kamar-Taj nevű himalájai közösségnek, akiknek egy volt betege a gyógyulását köszönheti. Itt aztán olyan képességeket és világokat fedez fel, amire még a legmerészebb álmaiban sem gondolt volna, sőt ő maga lesz az a varázsló, aki képes megvédeni a Földet a gonosztól.

Benedict Cumberbatch telitalálat volt erre a szerepre, mivel nem csak az egoista sebészt, hanem a valóságtól elrugaszkodott varázslót is ugyanolyan remekül testesíti meg. Az Oscar-díjas Tilda Swinton a maga androgün kiállásával és higgadt tekintetével tényleg olyan, mint egy ősi istenség, egy megérinthetetlen, emberi ésszel felfoghatatlan jelenés. A Mads Mikkelsen által alakított főgonoszra sem lehet panasz, habár Kaecilius karaktere nem mutat tovább a mesterével szembeszegülő tanítványnál.

A Doctor Strange-et nem csak a képregényrajongók fogják élvezni, hanem mindenki, akit egy kicsit is vonz a varázslós fantasy világ, vagy csak szeretne valami olyat látni a moziban, amire eddig még nem volt példa. Mindenképp érdemes 3D-s vetítést választani, mert itt valóban rengeteget tesz hozzá a látványhoz a technika.

Ezekben az időpontokban vetítik a Savaria moziban 3D-ben.

 

közösség

további frisss

lap tetejére