Tizenketten haltak meg, mikor a berlini karácsonyi vásárba hajtott egy kamion

MTI • 2016. december 20., kedd •
Lapértesülés szerint pakisztáni menekült volt a gázoló.
Tizenketten haltak meg, mikor a berlini karácsonyi vásárba hajtott egy kamion

Berlin nyugati városrészén, Charlottenburg negyedében hajtott az ünneplők közé egy teherautó. A Breitscheidplatz téren óriási felfordulás alakult ki, több sérült is van, illetve két halottról szóltak az első híradások még hétfő este. Utóbbit a brit Mirror hozta le vezető híreként, úgy, hogy előtte pár órával Ankarában lelőttek egy orosz diplomatát. 

Még hétfő éjjel rendőrségi források szerint elfogták azt a sofőrt, aki teherautójával belehajtott egy berlini karácsonyi vásárba, és az akkori hírek szerint legalább kilenc embert megölt hétfő este.  A Bild című lap szerint legkevesebb 50 ember sebesülhetett meg. Egy rendőrségi szóvivő a dpa hírügynökségnek azt mondta, hogy valószínűleg terrortámadás történt.

A Die Welt című napilap azt írta keddre virradóra internetes felületén rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a gázoló feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban. Az illető állítólag ismert volt a rendőrség előtt alvilági kapcsolatai miatt. Nem tudni ugyanakkor, hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges csoportokkal.  A német hatóságok egyelőre nem adtak hivatalos tájékoztatást a berlini gázolásról, de Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárta ki, hogy merénylet történt, legalábbis szerinte sok minden erre utal.

Kedd reggelre 12 halottról olvasni és legalább 48 sebesültről.

 

közösség

további frisss

lap tetejére