Tíz százalék alá csökkenhet az szja

fidesz.hu • 2014. június 14., szombat •
Orbán Viktor miniszterelnök szeretné, ha a mostani kormányzati ciklusban tíz százalék alá csökkenthetnék a személyi jövedelemadót (szja). A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kifejtette: a jövedelemadó-csökkentéshez a mai 2-4 százalékos helyett tartósan 4-6 százalék közötti gazdasági növekedés kell, ami nem lehetetlen.
Tíz százalék alá csökkenhet az szja

A miniszterelnök közölte azt is, hogy amíg ők kormányoznak, biztosan kell szektorális különadót fizetni Magyarországon, mert a mi felfogásunk az, hogy akinek extra magas jövedelme van, annak többet is kell vállalnia a közterhekből - mondta. 

Ezzel összefüggésben szóba került a reklámadó is, amelyet szintén azzal magyarázott a miniszterelnök, hogy a reklámszakma sem maradhat ki a méltányos közteherviselés elvének érvényesítéséből. "Nem kényszer van, hanem igazság van" - ezt válaszolta a kormányfő arra a kérdésre, hogy milyen gazdasági kényszer indokolta a reklámadó bevezetését.
Azt mondta: a szakmai egyeztetések megtörténtek, minden háttérszámítás rendelkezésre áll, és "be fogunk szedni 9-10 milliárd forintot egy olyan szektortól, amely nagy méretű, és nagyon nagy profittal dolgozik". 

Egy olyan szektorális adóról van szó, amely más ágazatokban már létezik, most pedig a reklámszektor is kapcsolódik ide - magyarázta, majd a média tiltakozására reagálva megjegyezte: "a bankárok is ezt tették, jobb- és baloldali bankárok egy platformon tiltakoztak", hiszen "senki nem szeret adót fizetni", pláne azok nem, akik nagyon sokat keresnek.

A reklámadó elleni érvekkel, az esetleges negatív hatásaival kapcsolatban szintén a bankszektorból hozott példát: a bankadónál "a bankárok azt mondták, nem lesz hitelezés, és majd ki fognak vonulni a bankok. Én úgy látom, a bankszektor Magyarországon jól működik".

Az erre a ciklusra szóló legfontosabb személyes elkötelezettségének Orbán Viktor a teljes foglalkoztatottság kialakítását nevezte. Azt mondta, 2018-ra szeretnék elérni, hogy mindenki, aki dolgozni akar, találjon is munkát, és így a saját erejéből tarthassa el magát. Ezzel kapcsolatban jelezte, a következő időszakban nőni fog a kormány közmunkaajánlatának mérete és szervezettsége, mert - különösen válság idején - mindig lesznek olyanok, akik a piacon nem kapnak munkát. "Mi nem kompenzálni akarjuk az embereket azért, mert nincs munkájuk, hanem munkalehetőséget akarunk nekik teremteni" - tette egyértelművé.
A fővárosi önkormányzati választási rendszer átalakítására kitérve a miniszterelnök kifejtette azt az álláspontját, hogy Budapest közigazgatását is át kellene gondolni egy többéves munkával. Szerinte az őszi önkormányzati választás után, ebben a kormányzati ciklusban érdemes megalkotni egy új Budapest-törvényt, amellyel "a következő több évtizedben stabil működést adhatunk a fővárosnak". A Fővárosi Közgyűlés átalakítását úgy kommentálta: együttműködési kényszer lesz a kerületi polgármesterek és a főpolgármester között, és szerinte a mostani körülmények közepette ez a lehető legjobb megoldás.
A kormányfő a rádióműsorban méltatta Tarlós István főpolgármestert, mert "új világot hozott" a budapestieknek. "Minden okunk megvan arra, hogy jó lelkiismerettel ajánljuk a budapesti polgároknak, hogy folytatódjék az a munka a fővárosban, ami az elmúlt négy évben elkezdődött" - mondta a Tarlós István esetleges újrajelölését firtató kérdésre.

Európai ügyekről szólva Orbán Viktor azt mondta: Európában ma egy "lopakodó birodalomépítés" zajlik, "részletszabályok módosításával az unió alapszerződésének módosítása történik gyakorlatilag lépésről lépésre". Ezt az Európai Bizottság elnökének kiválasztásával hozta összefüggésbe, mert - folytatta - az az igény fogalmazódott meg, hogy az Európai Parlamentben helyet foglaló pártok csúcsjelöltjeit a tagállami miniszterelnökök automatikusan jelöljék a bizottság élére.

Ez egy "lopakodó alkotmánymódosítás" Európában - erősítette meg meggyőződését, hozzátéve, szerinte arra kell készülni, hogy Brüsszelben folyamatosan lesznek a nemzetállami hatásköröket kisebbíteni akaró kísérletek, amelyeket "nekünk alkotmányos érveléssel meg kell akadályozni".

Hozzáfűzte egyúttal, hogy a napokban Portugáliába utazik egy európai néppárti csúcstalálkozóra, ahol "azt az álláspontot fogjuk képviselni - vagyunk jónéhányan -, hogy először nem a személyről kell dönteni, hanem Európa megújulásának legfontosabb pontjait kell meghatározni". Ezt követően pedig olyan európai bizottsági elnököt kell választani, aki ezt a programot hajlandó végrehajtani. Orbán Viktor jelezte, éppen a portugál tanácskozás miatt nem lesz itthon hétfőn, június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulóján.

Kifejtette ugyanakkor véleményét, amely szerint 1990-ben volt az első rendszerváltás, amely egy átmeneti korszakot, egy liberális rendszert eredményezett - ahol csak az egyéni érdekekre összpontosítottak -, ezt azonban "2010-ben lezártuk, és egy második rendszerváltást hajtottunk végre", az új, nemzeti alkotmány pedig a közjóból indul ki.

"Az első rendszerváltás hibáit, fogyatékosságait - minden érdeme elismerése mellett - a második rendszerváltás 2010-ben orvosolta, és mi ennek a jegyében végezzük most a munkánkat" - összegezte az évfordulóval kapcsolatban a gondolatait a miniszterelnök.

közösség

további frisss

lap tetejére