Tévedsz, ha azt hiszed könnyű a szépségkirálynők élete

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. szeptember 06., szerda •
Stankovics Beáta élete az ismertség ellenére sem változott meg, csak a teendői sokasodnak. Szerencsére a Frisss.hu megkeresését nem utasította vissza a szépség.
Tévedsz, ha azt hiszed könnyű a szépségkirálynők élete

Már a Miss World Hungary szépségverseny után elhatároztuk, hogy egyszer interjút készítünk az idei mezőny Vas megyei résztvevőjével, a Jánosházáról induló, de mára sárvári Stankovits Beátával. Örültem, hogy rám esett a választás és a személyes találkozó előtt, kicsit tájékozódtam az emberektől, hogy milyen véleménnyel vannak a modell, illetve a versenyeken megfordult szépségekről. Az eredmény szinte tragikus volt. Sokan még most is hajlamosak "címkézni": aki szép, biztos buta. Minden olvasót megnyugtatok, mert Stankovics Beáta nem csak ebben tér el az átlagos szépségektől.

Feltűnő jelenség a kávézóban, hiszen a ránk meredő szempárok nem nekünk, a szerkesztőség két férfi tagjának volt köszönhető. Azonban egy újságíró azonban legyen mindig felkészült és igyekezzen jó mederben terelni a beszélgetés folyamát. Hamar kiderült, hogy nem csak a megyénk, de a szakmánk is közös. Bea ugyanis sportkommunikátorként végzett a főiskolán. Jelenleg egy egyedi gépgyártással foglaló cég pénzügyi asszisztense.

Őszintén, hogy lehet valaki ennyire sokoldalú? Az élet szinte minden területén sikeres vagy. Úgy is mondhatjuk, hogy amibe belekezdtél, abban komoly szakmai győzelmeket arattál. Tudatos lépések ezek?

Természetesen, hiszen rendkívül aktív vagyok. Nem nekem találták ki a kanapén fekvős, unatkozós napokat. Sajnos a múlt héten megbetegedtem és hónapok óta először töltöttem ágyban a hétvégémet. Ez másoknak biztosan felüdülést jelentene, nekem büntetés volt.

Ugorjunk egy kicsit vissza az időben. Miért jelentkezett Stankovics Beáta a Miss World Hungary szépségversenyre, mikor több díjat is sikerült korábban bezsebelned?

Nem készültem rá, csak egy reggel úgy ébredtem, hogy erre van szükségem. Tudtam, hogy ez lesz az utolsó megmérettetésem. Nagyon büszke vagyok egyébként a Miss Wellness, az Egyetem Szépe címemre, ahogy a Vas megye és a Sportolók Szépe verseny második helyére is. 

Ezt viszont megfejelted három komoly díjjal is idén.

Nagyon örültem, hogy az első alversenyt, a Miss Bikini címet megnyertem. Neked elárulom, hogy megálmodtam a sikert. Egyébként nagyon szerettem volna megnyerni, szóval a boldogságom határtalan volt. Akárcsak a Miss Charity különdíj esetében.

Nem vagy csalódott, hogy a negyedik helyen végeztél?

Igazából nincs bennem tüske. Az első hellyel nem csak a korona és a csillogás jár, hanem az egész életviteledet meg kellene változtatni. Én úgy érzem, hogy nagyon jó életem van. Szeretem a munkahelyem, a munkám, és megvan a napi rutinom is, amit nem szívesen rúgtam volna fel. Különben is van egy mondás, ha nem Te vagy az első, akkor mindegy hányadik helyen végzel. Egyébként a negyedik helynek rengeteg előnye van. A két extra díj mellett felkéréseket kapok, hogy részt vegyek a különböző rendezvényeken. Ezzel szemben a győztesnek kötelező megjelenni mindegyiken, míg én válogathatok.

Így kerültél az egyik szombathelyi szépségverseny zsűri asztala mögé is?

Kőhalmi Viviennel nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Megkért, hogy segítsek neki, Én pedig éltem a lehetőséggel. Persze itt is elkapott a gépszíj és a zsűrizés mellett segítettem a lányoknak felkészülni, ráhangolódni a versenyre. Nagyon jól eső érzés volt, amikor az egyik résztvevő, aki ezen a megmérettetésen nem ért el helyezést megkeresett. Néhány héttel később ugyanis egy másik versenyt megnyerte és megköszönte nekem a tanácsokat, melyeket korábban adtam neki.

Lecsengett a Miss World Hungary utáni pezsgés? Vagy most is érzed a hatását?

Azt hinné az ember, hogy igen, már rég el is felejtettem, pedig egyáltalán nem. A verseny időtartama alatt mindenki a saját Instagramjára posztolt, vagy live videót készített. Egy idő után tőlem is várták, kérték a követőim. A létszámuk pedig folyamatosan nőtt. Ez csak egy szegmense annak, amely változást hozott a hétköznapjaimba. A verseny és a felkészülés már önmagába elvitt két hét szabadságomat, így idén nyáron két napom maradt. Ezt pedig a Miss Balaton szépségverseny vágta ketté. Szóval a napozós, tengerparti pózolós láblógatás idén is kimarad. Nem mintha ilyen típus lennék. A kérdésedre a válaszom, hogy még mindig tart az a bizonyos pezsgés.

Akkor hogy néz ki most egy átlagos heted?

Hétfőtől péntekig a munkahelyemen vagyok, mint a legtöbb alkalmazott. Utána angol tanfolyamra járok, vagy konditerembe megyek, illetve vannak rendezvények, ahol meg kell jelennem. Legtöbbször késő este érek csak haza, akkor pedig vár a házimunka. Ilyenkor már nagyon nehéz összeszedette posztolni, vagy live videót készíteni a követőimnek, akik nagyon szeretnek és ezúton is köszönöm nekik a sok kedvességet. A hétköznappal ellentétben a hétvégén is rendszeresen dolgozom. A Sárvár Tv-nek készítek anyagokat, amelyeket nagyon élvezek. Újra belekóstolhattam abba, amit egykor főiskolásként megtapasztalhattam. Sportkommunikátornak tanultam, így egy olyan elfoglaltságban van részem, amit nevezhetünk hobbinak is. Emellett rendezvényeken veszek részt, zsűrizek, ha összeegyeztethető a munkámmal. A szeretteimre is próbálok időt szakítani, ha pedig még mindig akadna egy pár szabad órám, akkor az aktív kikapcsolódást részesítem előnyben.

Interjúnk végén Beáta mosolygósan köszönt el tőlünk és szinte kivétel nélkül minden tekintet követte, ahogy elhagyta a termet. Meg tudjuk érteni őket, hiszen valóban gyönyörű lány. Ugyanakkor a tévhittel ellentétben a varázslatos külső mellett egy nagyon szerethető belső lakozik az ország negyedik legszebb hölgyében.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére