Szüretelnek Kőszegen és Vaskeresztesen is

Szerző: Nemes Judit Fotó: Hornyák Emőke • 2015. szeptember 22., kedd •
Jó minőségű borok várhatók az idei termésből.
Szüretelnek Kőszegen és Vaskeresztesen is

A korai fajták szüretelését már múlt héten megkezdték a gazdák a két vasi térségben, várhatóan október első heteiben végeznek a munkákkal Kőszegnél és Vaskeresztesen is, Hatos István hegybírót kérdeztük a szüretről a hegyközséget illetően.

Az idei év egy kicsit kedvezőbben alakult, mint az előzőek, így a korai fajták, mint például az Oportó, a Zweigelt szőlő szürete megkezdődhetett az elmúlt héten a vasi térségekben. Hatos István elmondta, hogy nagyon jó cukorfokokat mutatnak az első mérések: meghaladják a 16-ot, sok esetben 18 körüli értéket vagy ennél magasabbat, fajtától függően.

Az idei jobb minőség és a nagyobb mennyiség, több tényezőnek is köszönhető - tudtuk meg a hegybírótól, aki kifejtette: később indult a természet és a szőlőnél ezt nagyon jól nyomon lehetett követni, majd az utána következő időjárási viszonyok, az optimális hőmérséklet, megfelelő mennyiségű csapadék, lehetővé tette, hogy a növény gyors fejlődésnek induljon, és a virágzás június elején meg is indulhatott. Ezt követően is nagyon jó hőmérsékleti viszonyok voltak a jellemzőek, csapadék is elég állt rendelkezésre, így a talaj nedvessége is megfelelőnek bizonyult. Mindennek köszönhetően a szőlő fejlődése a kezdeti elmaradást behozta, és ezek a hatások a növény cukortartalmának növekedéséhez is hozzájárultak.

A vaskeresztesi térséget jelentős jégkár sújtotta két évvel ezelőtt, egy 100 hektárnyi területet szinte teljesen tönkretett a jég. A szakember szerint ez valamelyest még mindig érezteti a hatását. Az idei évben pedig a Kőszeg-térsége volt az, amelyet több esetben, kisebb-nagyobb mértékben jégeső pusztított. A szőlő kórokozóit tekintve, a lisztharmat fokozott fertőzési veszély lehetősége idén is fennállt, ám a gazdák nagyobb odafigyelésének köszönhetően a gomba kórokozók sem okoztak problémát, emellett a molykártétel is eléggé visszaszorult az előző évekhez hasonlóan. Hatos István szerint összességében elmondható, hogy a kedvező feltételeknek köszönhetően valamivel nagyobb és jobb minőségű termés várható, mint tavaly: egy jó-közepes értéket fog mutatni az elmúlt évek átlagához viszonyítva és remélik, hogy a borászok jó minőségben tudják előállítani a bort, amire a szőlő lehetőséget ad.

A hegybírótól megtudtuk, hogy bár a szüretelésre váló szőlők szedésének sorrendje több tényezőtől függ, például, hogy egy adott fajtából rozé vagy vörösbort akarnak-e készíteni. Hozzátette, nagyjából azzal lehet számolni, hogy kékszőlő esetében a Merlot fajta szüretelése még szeptemberben elkezdődik és csak ezt követően kerül sor a Kékfrankos, s majd a Cabernet szedésére. A fehér fajtáknál a Chardonnay, a Sauvignon, a Rajnai Rizling kicsit előbb, de az Olaszrizling október hónapban szüretelhető. Az idei jó időnek köszönhetően várhatóan a szüret október első heteiben befejeződik  Kőszeg és Vaskeresztes térségében.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére