Szűrés és mozgás: nemcsak a nőket érintheti a mellrák

SzR-HE • 2015. október 02., péntek •
Egyetemi hallgatók - a mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából - villámcsődülettel hívták fel Szombathely lakosságának figyelmét a mozgás általi prevencióra.
Szűrés és mozgás: nemcsak a nőket érintheti a mellrák

A csütörtöki akció csak pár percig tartott, de hatása sokkal távolabbra mutat.

Világnap
Minden évben október elsején tartják a mellrák megelőzését célzó világnapot. Ilyenkor országszerte több ingyenes mellrákszűrő vizsgálatot tartanak, hogy a betegségre még időben fény derüljön. Köztudomású ugyanis, hogy minél korábbi stádiumban ismerik fel a betegséget, annál nagyobb a teljes gyógyulás esélye. 

Szűrővizsgálat
A frisss.hu megtudta, hogy az emlőrák szűrésen a 45 év feletti nőknek kétévente kellene részt venniük, de a fiatalabb nőknek is javasolt az időnkénti ellenőrzés. A szakorvosok szerint, ha idáig nem tették, akkor itt a legfőbb ideje, hogy a mellrák elleni küzdelem világnapjának környékén részt vegyenek egy szűrővizsgálaton.
Sokan talán azért halogatják a szűrésen való részvételt, mert nincsenek tisztában a kockázatokkal: a 45 év felettiek azért igényelnek gyakoribb ellenőrzést, mert az idő előrehaladtával nő a betegség kialakulásának kockázata. A rendszeres önvizsgálat fontos, de nem elég: kétévente erősen ajánlott részt venni egy kimondottan az emlőrák kiszűrését célzó orvosi vizsgálaton, különösen akkor, ha valakinek a családjában korábban már diagnosztizáltak jó- vagy rosszindulatú daganatot. A betegség kialakulásának ugyanis vannak örökletes tényezői.

Villámcsődület
A Fő tér Szentháromság felőli oldala adott helyet a mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából szervezett villámcsődületnek. A Nyugat-magyarországi Egyetem Sporttudományi Intézetének hallgatói a többi között a - napjainkban leginkább a nők körében előforduló - ráktípus, az emlőrák elleni fellépésre hívták fel a szombathelyiek figyelmét. Ugyanakkor tudni érdemes, hogy a betegség nemcsak a nők betegsége. Bár a férfiaknál meglehetősen ritka, nem példa nélküli a melldaganat.

A mellrák és típusairól IDE kattintva olvashat további hasznos tudnivalókat.  

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére