A szülész-nőgyógyászok szerint a legfontosabb a reprodukció

szróbert-HCs • 2014. október 03., péntek •
Ahogy az egészségügy, úgy a szülész-nőgyógyász szakma is folyamatosan fejlődik – tudtuk meg dr. Koppány Csabától, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szülészet-nőgyógyászati osztályának megbízott vezetőjétől. A Magyar Nőorvos Társaság dél-nyugat dunántúli szekciójának XVI. kongresszusán, a Tóvendéglőben az is elhangzott, hogy mennyire fontos a jövő generáció minősége és a reprodukció.
A szülész-nőgyógyászok szerint a legfontosabb a reprodukció

A kongresszusi köszöntőjében Puskás Tivadar polgármester elmondta, hogy orvosként nagyon jól tudja, hogy mindig csodálatos szakmai konferencián részt venni, hiszen a napi rutinból kiszakadni a legszebb pillanatok egyike. A polgármester azt kérte, hogy a sok tanulás, szakmai eszmecsere mellett arra is szakítsanak időt a szülész-nőgyógyász szakma képviselői, hogy megtekintsék a kétezer éves várost.

Bódis József professzor, a PTE rektora, a szülészet-nőgyógyászati klinika igazgatója, a Magyar Nőgyógyászok Társasága elnöke pedig arról beszélt, hogy ezen a kongresszuson, ami sokkal inkább szakmai, baráti találkozó, szembe kell nézni az elmúlt évek eredményeivel.
A legtöbb hazai és nemzetközi szervezet, így az Európai Unió is új periódust kezd, de sehol nem fogalmazzák meg a reprodukciót, illetve annak fontosságát. Ez nem a szakma leértékelődéséről szól, hanem arról, hogy nem ismerjük fel saját értékeinket. Mindenki megy, mondja a magáét, de a születések, a reprodukció fontosságáról nem beszélnek a döntéshozók. Ezt a szakmát, mely a jövő generáció minőségéért is felel, sikerült a futball szintjére süllyeszteni. Ki kell állni az igazunk, az eredményeink mellett – hangsúlyozta a PTE rektora.

Az eseményen a szülészet-nőgyógyászat aktuális kérdései mellett, a regionális jellemzőkről, valamint a szakmai specifikumokról is szó esett.  A szakmai kongresszuson előadások hangzottak el a várandós gondozás törvényi változásának hatásairól, a rákszűrés fontosságáról, a felvilágosítás jelentőségéről, valamint a hosszú távú fogamzásgátlásról is.  

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére