Szovák Viktória véletlenül lett kapus

Szita Róbert - Tóth Arnold • 2015. november 15., vasárnap •
A Kozma Szerszám-Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia tizenhét esztendős kapusa a hétközi Magyar Kupa meccsen hétméterest védett, ma pedig már Győrött nehezítené meg az ellenfél támadóinak dolgát.
Szovák Viktória véletlenül lett kapus

Szovák Viktória idén került fel a junioroktól a felnőttekhez. Bölöni Roland vezetőedző szerint a tehetséges, 180 cm magas kapus kiváló paraméterekkel rendelkezik, és szép jövő előtt áll, ha továbbra is jó ütemben fejlődik. 


A fiatal hálóőr 8 éves kora óta kézilabdázik, és pár éve a már a juniorok között bontogatja szárnyait, a játékostársak szeretik a sokat mosolygó, tehetséges cerberust. Szovák Viktóriával beszélgettünk. 

Hogyan lesz egy fiatal játékosból kapus?
Az én esetemben véletlenül. A kezdet nehéz volt, szinte minden poszton játszottam, aztán az egyik serdülő edzésre nem jött el a kapusunk, így – nyugodtan mondhatom, hogy – egy véletlen folytán állítottak a kapuba. Ekkor figyeltek fel rám az edzők, ugyanis hamar megállapították, hogy kiváló a labdaérzékem. Aztán a kapuban ragadtam.  

Aztán a nehézségek után jöttek a sikerek is…
Igen. ezekből az évekből arra emlékszem a legszívesebben, amikor a serdülő országos bajnokságon a harmadik helyet szereztük meg a csapatommal.

Milyen érzés 17 évesen a felnőtt csapat kapuját védeni? 
Nagy lehetőségnek tartom, hogy itt játszhatok, a társaság szuper, a lányok jó barátnők. Kitűnően érzem magam, a felnőttek nemcsak engem, de a velem együtt a junioroktól érkezezett Cser Dórát, Csépke Dominikát, és Csire Fannit is befogadták. 

A Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa meccsre milyen volt beállni?
Nagyon örültem, hogy beküldött az edző. Fantasztikus volt a hangulat, szurkolóink minden elismerést megérdemelnek. Úgy érzem, sikerült meghálálni a bizalmat, hetest is védtem.  Jól éreztem magam, de az átlövéseknél, illetve a kapus és a védők közötti összhang terén még fejlődnünk kell. 

És miben kell fejlődnie Szovák Viktóriának?
Elsősorban fejben kellene fejlődnöm, ugyanis sokszor még szétszórt vagyok, és túlságosan izgulok a szereplés alatt. Emellett a széleken történő hárításoknál is fejlődnöm kell.

Vasárnap győz a csapat?
Győrött lépünk pályára, nem lesz sima a meccs, de szerintem továbbra is 100%-osak tudunk maradni. Pontveszteség nélkül akarjuk megnyerni az NB II-t, jövőre pedig már az NB I/b-ben szeretnénk a dobogóra állni. 

Minek tulajdonítható a Kozma Szerszám-SZKKA sikersorozata?
A fegyelem és a következetes munka rendkívül fontos. Ha nem lenne ez a szigor, akkor nem tartanánk itt. 

A sporton kívül is van élet?
Természetesen, bár ameddig csak lehet, kézilabdáznék. Sok időt töltök a legjobb barátnőmmel, Punokovics Petrával, aki a junior csapat tagja és jobb szélsőt játszik. Vele és a többi kézilabdás lánnyal is sokat bulizunk, de jelenleg még a tanulás az első. 

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére