Szombathelyi kislányt mentettek ki a Kék Bálna-őrületből

frisss.hu/ripost.hu • 2017. április 27., csütörtök •
Közösségi oldalon kapott feladatokat a hetedikes kislány.
Szombathelyi kislányt mentettek ki a Kék Bálna-őrületből

Mi is írtunk korábban a Kék Bálna jelenségnek erősen nem nevezhető Oroszországból induló interneten terjedő őrületről, aminek most sajtóinformációk szerint egy szombathelyi lány is az áldozata lett. A Ripostot kereste meg egy szombathelyi tanárnő, hogy beszámoljon arról, hogy fedezte fel tanítványán a jeleket, mikor korrepetálás közben az újság egyik ezzel kapcsolatos cikke volt az asztalon. „Rámutatott az újságra és elmesélte, hogy az iskolájában az egyik diákot meg kellett menteni, ugyanis öncsonkítást végzett: vágások voltak a kezén. Kiderült, hogy részt vesz a Kék Bálnában, a közösségi oldalon kapja a feladatokat. Állítólag a lány a tizenötödik szintig jutott, de szerencsére időben meg tudták állítani, kimentették a veszélyes „játékból” – számol be róla a Ripost a tanárnő nyilatkozata alapján.

A Ripostnak nyilatkozó tanárnő utána osztályfőnöki órán többször beszélt a diákokkal a Kék Bálna veszélyeiről.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy a 06 80 820 111 telefonszámok egyikét! 

közösség

további frisss

lap tetejére