Szombathelyi az újraélesztési rekord!

Szita Róbert - Tóth Arnold • 2016. június 12., vasárnap •
Sikerült a szombathelyi önkormányzat által június 2-12. között, a „Szombathely, a Segítés Városa” elnevezésű program keretében rendezett újraélesztési rekordkísérletet. A csúcsdöntésben 2147(!!!) ember vett részt.
Szombathelyi az újraélesztési rekord!

A város Fő terén 10 nappal ezelőtt kezdett rekordkísérletről ITT már olvashattak és azt is megtudhatták, hogy a Frisss Média kollektívája is jelen volt a 240 órán át tartó reanimációs gyakorlaton, melynek az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet az újraélesztés fontosságára.

A rekordkísérletet az önkormányzat több mint 100 csapat részvételével valósította meg. A csapatokat szombathelyi intézmények, üzemek, iskolák, baráti társaságok delegálták a közös cél, az újraélesztés maratoni rekordjának felállítása érdekében.

Vasárnap este 18 órakor, a 240. óra utolsó másodperceiben közös visszaszámlálás jelezte, hogy befejeződött a maratoni újraélesztési rekordkísérlet a Fő téren.

A helyszínen a főszervezők egyikétől, dr. Károlyi Ákos jegyzőtől megtudtuk, hogy 2147 ember, illetve 109 csapat vett részt a csúcsdöntésben, 8 éves volt a legfiatalabb, 84 esztendős pedig a legidősebb résztvevő.  

Sebestyén István, a Magyar Rekordok Egyesületének elnöke hitelesítette a magyar rekordot, aki a frisss.hu-nak a helyszínen elmondta, hogy a weboldalra nézve bárki láthatta a világon, hogy zajlik az újraélesztési rekordkísérlet.
A dicsőség Szombathelyé, a szombathelyieké, hiszen az egyik legnépszerűbb rekordkategóriában lettek a vasiak újra csúcstartók - tette hozzá Sebestyén István, aki ezt követően átadta a díszdiplomákat, közben pedig kiemelte, hogy egyetlen városként két kategóriában is élvezi a dicsőséget a vasi megyeszékhely. 

Puskás Tivadar polgármester miután megköszönte a szervezőknek, majd a szombathelyi lakosságnak, aztán kiemelten is a mentőtiszteknek és Károlyi Ákos jegyzőnek, a polgármesteri hivatal dolgozóinak közreműködését és a segítés szellemiségét hangsúlyozta.

Dr. Kiss Domonkos, a Magyar Újraélesztési Társaság alelnöke példásnak nevezte Szombathelyt, mint fogalmazott nemcsak a kis bajban, a nagy bajban is segítenek az itt élők. 

Az ünnepi esemény végén Sebestyén István átadta a díszdiplomát Puskás Tivadarnak. Az esemény végén pezsgővel koccintottak a szervezők a résztvevőkkel, majd rövid tűzijáték is jelezte, hogy sikerült a rekord.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére