Szombathelyen vendégszerepel a Magyar Nemzeti Cirkusz

frisss.hu Fotók: Richter Florian Cirkusz, Hornyák Emőke • 2015. szeptember 30., szerda •
Már hagyomány, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz szeptember végén, október elején Szombathelyen vendégszerepel. Szerdától vasárnapig várják a közönséget a Sportligetben.
Szombathelyen vendégszerepel a Magyar Nemzeti Cirkusz

Az ország legnagyobb és legszínvonalasabb cirkusza az "Afrika Afrika" című produkcióját mutatja be. A műsor hazánk nagyobb városaiban már óriási sikereket ért el. Négy afrikai elefánt, két afrikai zsiráf, nyolc bengáli tigris, valamint tevék, pónilovak, lámák és zebrák is láthatóak lesznek majd a porondon – összesen több, mint száz idomított állat. A programot élőzenekari kíséret teszi teljessé.

Kenyából érkezik az a nyolctagú afrikai csoport, akik egyedülálló, látványos produkciójukkal minden bizonnyal maradandó élményt nyújtanak majd.

A Monte Carlo-ban Arany Bohóc-díjat nyert ifjú harcos, René Casselly négy afrikai elefánttal mutatja be Maugli meséjét. Giordano Caveagna pedig szabad kézzel varázsol kiscicákat a tigrisekből.

A műsor sztárja, aki 2014-ben Arany-díjat nyert el a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, nem más, mint Ifj. Richter József. A világon egyedülálló műsorszámmal készül, az afrikai hangulatba hozott "Puszta 5-ös fogat"-tal. Ő és kedvese, Merrylu Casselly egy új produkciót mutatnak be,  a Pass de deux-ot, ami egy látványos balett emeléssekkel, fríz és andalúz lovak hátán.

A Magyar Nemzeti Cirkusz társulata hétköznap 18 órától, szombaton 15 és 18 órai, vasárnap pedig 11 és 15 órai kezdettel várja az érdeklődőket. Jegyek 3000 Ft-tól kaphatók.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére