Szombathelyen adták át a kétszázadik ovi-foci pályát

Frisss - fotó: Bodorkós Máté • 2017. április 29., szombat •
Buzánszky Jenő által megálmodott program sikerének köszönhetően hamarosan az ország határain kívül is épülhet hasonló multifunkcionális műfüves pálya.
Szombathelyen adták át a kétszázadik ovi-foci pályát

Borongós, esős idő várta az érdeklődőket a Benczúr utcai óvodába, ahol egy újabb pályát vehettek birtokba a gyerekek. Az időjárás miatt ezúttal is az intézmény falain belül szórakoztatták a nézőket az ovis kislányok. Látványos labdás bemutató mellett, énekkel és egy szenzációs tánccal bűvölték el a közönséget az apróságok.

Ezt követően dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntötte a vendégeket. A város első embere beszédében elmondta, hogy a program sikerét jelzi, hogy Szombathelyen már a hetedik multifunkcionális műfüves pályát vehetik birtokba az ovisok. Természetesen megjegyezte a polgármester azt is, hogy Buzánszky Jenő nélkül nem valósulhatott volna meg ez a nagyszerű kezdeményezés.

Azonban ez az alkalom más volt, mint a többi, hiszen a vasi megyeszékhelyen avatták fel az ország kétszázadik pályát. Dr. Molnár Andrea, az Ovi-Sport Alapítvány vezetője kifejtette, a TAO modellnek köszönhetően további 6 évig folytatódik a program. Továbbá reményét fejezte ki, hogy hamarosan a határon túl is birtokba vehetnek a gyerekek hasonló sportpályát.

Az esős időjárás ellenére nem maradhatott el, az ilyenkor megszokott mérkőzés sem.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére