Szombathely is állomása volt a Nemzeti Bor Maratonnak

frisss.hu - Horváth Csaba • 2015. május 27., szerda •
Felvettük a ritmust, fogadtuk a versenyzőket, indítottunk a váltót.
Szombathely is állomása volt a Nemzeti Bor Maratonnak

A Nemzeti Bor Maraton tizenegy napja alatt a maga 2573 kilométerével nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy megdöntse a Leghosszabb maratonváltó világrekordját, ennek teljesítésére több településről csatlakoznak delegáltak a nevezettekhez, illetve olyan támogató futók, akik a város közigazgatási határain belül kísérik a futókat. 

A ma délelőtt Szombathelyre érkező futókat Puskás Tivadar, polgármester köszöntötte a Fő téren. A futók között ott volt Koczka Tibor, alpolgármester is, akiről köztudott szabadidejében szívesen hódol hobbijának, a futásnak. A Kőszegre induló váltót aztán rajtpisztollyal indították el.

A 0-24 órában zajló eseménynek több ezer résztvevője van, nevéből adódóan az eseményhez kapcsolódnak a magyarországi borvidékek is, pontosan huszonkettő. Ezek közül szinte mindenhol megrendezik a Magyar Borászok Ünnepét is, amely során tematikus borkóstolókkal, helyi termelőkkel, szabadidős- és sportrendezvényekkel, kulturális és kézműves programokkal, kirakodó vásárral valamint koncertekkel is készülnek emlékezetessé tenni ezt az Európában egyedülálló kezdeményezést. 

Ha valaki nyomon szeretné követni a futást, az esemény Facebook-oldalán megteheti.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére