Szombat délután irány a Sugár úti sportcsarnok

PCS - fotó: Bodorkós Máté, Tóth Arnold • 2017. április 14., péntek •
A Haladás VSE női röplabda együttese sorsdöntő mérkőzést vív a Zrínyi csapatával. Várhatóan teltház előtt rendezik az utolsóelőtti találkozót.
Szombat délután irány a Sugár úti sportcsarnok

Vegyes érzelmekkel készültek a héten a Haladás VSE-Sportiskola játékosai. Az egész szezonban egyenletes teljesítménnyel kirukkoló szombathelyi zöld-fehérek az alapszakasz győzelmet követően a másodosztály bajnoki címét is bezsebelheti a hétvégi fordulóban. Hogy a nyuszi zsákjában a húsvéti sonka és tojás mellett ott lapul-e az aranyérem is, szombat késő délután kiderül.

Mucsi Péter, az együttes vezetőedzője mégsem tulajdonít nagy jelentőséget a Zrínyi elleni összecsapásnak:

Vajon mit talált ki dr. Mucsi Péter és Antonio Mircea Petre?


Nem különbözik ez a találkozó a többitől. Ugyanúgy készültünk a héten, ahogy korábban. Véleményem szerint sikeresen hangolódtunk a szombati találkozóra, tettre készek a lányok és biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek a sikerért. Arra kell majd koncentrálnunk, hogy az esélyesség terhét jól kezeljük, és ne görcsöljünk rá a mérkőzésre.

Az edzések során - hasonlóan a többi ellenfélre - kielemezték a Zrínyi játékát is?

Tudatosan készülünk minden mérkőzésre. Muszáj taktikailag és technikailag is felkészülünk az aktuális ellenfelünkből. Az edzésmunkára nem volt panasz és reméljük, hogy mindent az eltervezettek szerint sikerül.

Varga Réka (2) sajnos sérülés miatt nem léphet pályára, érte is játszanak társai


Sajnálatos eset történt a legutóbbi junior-mérkőzésen. Varga Réka sérülés miatt nem léphet pályára szombaton.

Sajnos egy sérülés sosem jön jókor. Esetére ez hatványozottan igaz - tanulmányai és sportkarrierje miatt sem. A csapatunk tekintetében pedig szűkültek a variációs lehetőségek. A lányokat ismerve tudom, hogy Rékáért is játszani fognak szombaton. Szeretnénk Őt is megajándékozni húsvét alkalmából és természetesen mielőbbi felépülést kívánunk neki.

 

Haladás VSE-Sportiskola - Honvéd Zrínyi
Szombathely, Sugár úti sportcsarnok
Április 14.
17:00

közösség

további frisss

lap tetejére