Szilveszter éjjelén is szolgálatban lesznek

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. december 31., szombat •
Szombathely biztonságos és békés város – hangzott el a közterület-felügyelőknél tett szombati polgármesteri látogatás során.  
Szilveszter éjjelén is szolgálatban lesznek

Puskás Tivadar polgármester idén is ellátogatott Szombathely Megyei Jogú Város Közterület-felügyeleténél szolgálatot ellátó munkatársakhoz, akikkel el is beszélgetett, majd a házigazda, Varsányi Péter igazgató azt hangsúlyozta, hogy az általa vezetett szervezet eredményesen teljesítette a város által 2016-ra megfogalmazott feladatokat. 

Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a szolgálat ellátása során az ember csak azt nézi, hol és mit tud segíteni. A városvezető miután mindenkinek megköszönte a 2016. évi munkát, azt hangsúlyozta, hogy Szombathely biztonságos és békés város volt idén és remélhetőleg jövőre is az lesz.
Az egészség mellett a biztonság a legfontosabb egy közösség esetében. Annak külön is örülök, hogy szakmai tevékenységüket problémamentesen és közmegelégedésre végzik. Az ilyen jellegű munkát senki sem a dicséretért teszi, hanem, hogy mások biztonságát garantálja – tette hozzá Puskás Tivadar.


 
Ágh Ernő szakbizottsági elnök óévbúcsúztató rövid beszédében kiemelte, hogy az idei fejlesztések hozzájárultak a minél eredményesebb és hatékonyabb munkához.
A biztonság nagyon fontos, ezt az állampolgárok is folyamatosan igénylik, a biztonságnak pedig Önök egyik fontos letéteményesei. Legyenek láthatóak és tegyék dolgukat 2017-ben is mindenki megelégedésére – fogalmazott Ágh Ernő.

 
Varsányi Péter, a közterület-felügyelet igazgatója évértékelésében aláhúzta, hogy a városban rend uralkodik, az állampolgári fegyelem a kibővített kamerarendszernek is köszönhetően megszilárdult.
A mintegy 2,5 millió forintos beruházásnak köszönhetően idén megtörtént a szolgálatirányítási központ átköltöztetése és korszerűsítése, ezzel egyidejűleg pedig 20 kamerával bővültünk, így összesen már 67 kamera képét figyelve őrködünk az állampolgárok biztonságán. Sikernek tartom, hogy az állategészségügyi- és ebrendészeti szolgálat, illetve telep átvétele óta egyetlen állatot sem kellett elaltatni – fűzte hozzá Varsányi Péter.


Ezután az igazgató 5 fős létszámfejlesztés szükségességét indokolta a polgármesternek, majd reményét fejezte ki, hogy a döntéshozó közgyűlés is támogatja majd javaslatát. 
 
A polgármester és a bizottsági elnök ezt követően a tesztüzem alatt lévő kibővített szolgálatirányítási központ helyiségében - Németh János vezető főtanácsos irányításával - zajló munkát is megtekintette, majd belenéztek a város főbb pontjait pásztázó kamerák által mutatott képekbe is, aztán a közelgő újévet köszöntve koccintottak is.

A közterület-felügyelet munkatársai Szilveszter napján is 24 órában, 12 órás váltásban szolgálják a város lakóit.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére