Szakmai fórummal ünnepelték a nőnapot

frisss • 2019. március 11., hétfő •
Nőnapi rendezvényen ismertette a Savaria Családi és KarrierPONT a közeljövőben induló képzéseit.
Szakmai fórummal ünnepelték a nőnapot

A női munkavállalókat nagy számban foglalkoztató cégek képviselőit látták vendégül a szervezők az ELTE Savaria Egyetemi Központ Dísztermében.

A résztvevőket dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntötte. Majd Dr. Hende Csaba, a Parlement alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője kapott szót. Gondolatait személyes hangvétellel kezdte: - Köszönjük, hogy naponta gondoskodnak rólunk, hogy sokan kemény munka mellett nevelik, vagy már felnevelték gyermekeiket. A szavak azonban tudjuk, nem elegek - tette hozzá a politikus. - Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország egy olyan ország, amely egyre több segítséget nyújt a nőknek. lányoknak, édesanyáknak, nagymamáknak. Nekünk, törvényhozóknak, az a dolgunk, hogy ott álljunk mellettük minden élethelyzetben. Akkor is, amikor tanulnak, amikor munkát keresnek, amikor dolgoznak, amikor családot alapítanak, amikor gyermeket terveznek, amikor gyermeket várnak, amikor gyermeket nevelnek, amikor otthont keresnek, amikor bölcsődébe, óvodába, iskolába viszik gyermekeiket. Szeretnénk, ha éreznék, hogy megbecsüljük és támogatjuk őket. Erről szól minden egyes intézkedés, amit a nemzeti kormány a nőkért tesz.  A nők foglalkoztatását, továbbtanulását segítő intézkedések. Egyet tudunk ígérni a nőknek, folytatjuk. Azon dolgozunk, hogy még több segítséget érezzenek a mindennapokban - zárta gondolatait Hende Csaba. Illés Károly alpolgármester pedig Borbély Szilárd gondolatai nyomán emlékezett meg a nők legveszélyesebb fegyveréről, a beszédről, és arról, hogy a "gyengébbik nem" nélkül ez a világ, és benne a "teremtés koronája" is kevesebb lenne.

Gál-Binger Lívia irodavezető bemutatta a Savaria Családi és KarrierPONT tevékenységét, ismertette a szakmai stáb összetételét, és felvázolta, hogy milyen témákban tudnak szakmai támogatást nyújtani a környéken tevékenykedő vállalkozásoknak. A Vas megyei vállalkozások legnagyobb kihívása jelenleg a munkaerőhiány, a fluktuáció, valamint a család és karrier összeegyeztethetőségének nehézsége. Ehhez kapcsolódóan a családbarát intézkedések céges arculatot erősítő hatásairól beszélt a résztvevőknek Jagodits Zsuzsa kommunikációs munkatárs.

A résztvevők ezt követően meghallgathatták Horváth Csaba előadásában Aranyosi Ervin Tudod, a NŐ! című versét, majd Szabó Tibor a Weöres Sándor Színház művésze, Peltzer Géza kíséretében sanzonokkal szórakoztatta a nagyérdeműt.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére