Swietelsky Ovi-Foci Bajnokság Szombathelyen

T.A. Fotó: Hornyák Emőke • 2016. június 07., kedd •
Nyolc szombathelyi óvoda részvételével elrajtolt az első Swietelsky Ovi-Foci Bajnokság a vasi megyeszékhelyen. A verseny első fordulóját június 7-én tartották. Először két csoportba osztva versenyeznek az apróságok, majd a csoportkörök győztesei és a második helyen végzettek a döntőbe kerülnek. A játék a már megnyílott műfüves pályákon zajlik.
Swietelsky Ovi-Foci Bajnokság Szombathelyen

A sport, a mozgás szeretetét nem lehet elég korán kezdeni. Mai felgyorsult világunkban különösen fontos, hogy az egészséges, mozgással gazdagított életmód alapjait minél kisebb korban megismerjék a gyerekek. A Swietelsky Ovi-Foci Bajnokság célja, hogy igazi közösségi élménnyé tegye a kicsik számára a sportolást. – Óvodánkban is kiemelt szempont a gyermekek mozgásának fejlesztése, minden olyan lehetőséget megragadunk, mely a kicsik mozgatását, mozgását elősegíti – jelentette ki Tóth Csabáné, a szombathelyi Mocorgó óvoda intézményvezetője. Hozzátette, nagy öröm a gyermekek számára is, hogy a vasi megyeszékhelyen létesítendő 9 műfüves pályából az elsők között kaptak egyet.

Minden olyan kezdeményezést szívesen támogatunk, ami a jövőbe való befektetést tartja szem előtt. A gyerekek egészséges életmódra nevelése közös ügy, amely együttműködésre ösztönzi a cégeket és a civil szféra szereplőit is- hangsúlyozta Ács Mónika, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. kommunikációs vezetője

A most indult bajnokság illeszkedik az Ovi-Foci Alapítvány célkitűzéséhez, melynek lényege, hogy minél több óvodában létesüljön olyan speciális sportpálya, amely hozzájárul a gyerekek minden napos mozgásához. A vasi megyeszékhelyen eddig két óvodában épült speciális sportpálya, amelyet a Swietelsky Vasúttechnika Kft. is támogatott.

Az Ovi-Foci Program a sportegyesületek, futball klubok - így az általunk is támogatott – Haladás számára is lehetőséget jelent. Fontos, hogy minél több gyereket ismertessünk meg a sporttal, a labdarúgással, így ugyanis később egy szélesebb utánpótlásból meríthetnek a klubok, a felnőtt csapatok - véli Homlok Zsolt, a Haladás futball csapat névadó szponzorának, a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-nek az ügyvezető igazgatója.

A Swietelsky Ovi-Foci Bajnokságban összesen nyolc csapat vesz részt, közülük hatan idén csatlakoznak az OVI-FOCI Programhoz, ketten a Mocorgó és a Maros Óvoda pedig tavaly óta részesei a kezdeményezésnek. Nekik már van is olyan fedett, igencsak korszerű, TÜV szabvány szerint létesített Ovi-Foci műfüves pályájuk, amelyen nemcsak focizni lehet. Az apróságok más sportágak, úgy mint például tollas, kosárlabda, kézilabda alapjait is megismerhetik az Ovi-Sport Program keretében.

Kedd délelőtt a szombathelyi Mocorgó óvoda műfüves pályáján hangzott el az első sípszó, amikor a helyi csapat a Hétszínvirág óvodásait fogadta. Ács Mónika a Frisss.hu-nak megjegyezte, a most indult kezdeményezést természetesen a következő években is folytatják.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére