Súlyos vereség Pakson: ASE – Falco 98-65

SzR • 2015. április 28., kedd •
Totális csődöt mondott kedd este a Falco. Az NB I-es kosárlabda-bajnokság paksi negyeddöntőjében már az első negyedben eldőlt a párharc harmadik csatája. Védekezésben és támadásban is leiskolázta a sárga-feketéket az Atomerőmű, csak Perl, Doyne és Váradi ponterőssége volt elfogadható. A négy közé jutásért péntek este folytatódik a küzdelem, május elsején az Aréna Savariában egyenlítheti ki a párharc állását a Falco.
Súlyos vereség Pakson: ASE – Falco 98-65

Az első negyedben azt láthattuk, hogy Jarrod Jones is átöltözött, de nem kezdett, ennek ellenére az első kosár a hazaiaké volt, az ellentámadásból Dukic pedig tiszta dobóhelyzetet hibázott. Rosszul kezdett a Falco, 2 perc elteltével, 9-0-nál már időt kért Kálmán László. Teljesen más sebességen védekezett ekkor az ASE, az első kosarat Doyne szerezte büntetőkből, 13-0-nál (!!!). Aztán 18-6-nál J. Jones is beállt és elkezdte szedni a lepattanókat, dobni a kosarakat. Teljes csődöt mondott az első játékrészben a Falco, az eredményjelző 10 perc után 33-13-at mutatott.  
A második játékrészben enyhén lelassult az Atomerőmű támadójátéka, de sajnos nem tudtak ezzel élni a sárga-feketék. Hat szombathelyi tripla kísérletből semmi nem ment be, 43-16-nál kért újra időt a Falco vezetőedzője. Eddig egyedül Doyne játéka elfogadható, már 10 pontos. A totális védekezés bejött a Dzunics irányította paksiaknak, 30 pontos (!!!) különbséggel, 57-27-es eredménnyel vonultak a nagy szünetre öltözőbe a csapatok. 
A harmadik tíz percben is nagyon sok hibával játszottak Váradiék, a különbség tovább nőtt, 70-33-nál sem tanúsított semmilyen ellenállást a Falco. Háromszor tíz perc után már negyven volt a két csapat között: ekkor 80-40 volt az állás. 
Az utolsó negyedre két kérdés maradt, megszerzi-e a száz pontot az ASE, illetve, hogy mekkora lesz a két csapat közötti különbség. Nos, 98-65 lett a végeredmény. Ezt a meccset gyorsan el kell felejteni, aztán pénteken pedig ki kell egyenlíteni.    

Atomerőmű SE – Falco-Trend Optika KC Szombathely 98–65 (33–13, 24–14, 23–13, 18–25)
ASE Sportcsarnok, 800 néző

V.: Benczur T., Farkas G., Frányó P. (Farkas)

ASE: DUGAT 11/3, Medve 9/6, EVANS 13, Szabó Zs. 11, Tóth Á. 6. Csere: Baki -, Körtélyesi 4, JONES 20, MARKOVICS 12, Eilingsfeld 6, Kovács Á. 4, Antóni 2.

Falco: Váradi 11/9, Doyne 13, Perl 21/3, Dukics 6, Krisztanovics -. Csere: Majsztorovics 1, Hall 10, Will 3/3, Bognár -, Hódi -.

A párharc állása 2-1 a Paksnak.

 

közösség

további frisss

lap tetejére