Szombathely és az autósport: pénteken startol az Iseum rally!

szróbert • 2015. május 14., csütörtök •
Szombathely 7 esztendő után visszakapja a rallysportot, hiszen mintegy százötven autó, illetve versenyzőpáros áll starthoz a hétvégén - a többi között erről tájékoztatta weboldalunkat Markó Tibor főszervező, aki a versenyt beharangozó sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy pályabejárással már kezdetét is vette a május 15-17 között rendezendő Iseum Rally hivatalos programja. Pénteken pedig felbőgnek a motorok, elszabadulnak a lóerők, és a verseny centrumában, az Iseumnál tartandó rendhagyó rajtceremóniával elindul az autóverseny, mely az első napon egyfajta utcabál hangulatát idézi majd. Szombathely önkormányzata kiemelten támogatja a hétvégi autóversenyt. A Marco Racing Team Kft. által szervezett versenyről a FRISSS FM és a frisss.hu helyszíni tudósításokkal jelentkezik.
Szombathely és az autósport: pénteken startol az Iseum rally!

Az Iseum Rally hétvégi versenyéről minden információt IDE kattintva talál meg.

A versenyt beharangozó csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Koczka Tibor alpolgármester mellett az ifjabb Tóth János - Szőke Tamás duó is megjelent. 

Koczka Tibor sportért felelős alpolgármester szerint ilyen sportesemény esetében rendkívül fontos a városmarketing, hiszen a média sokat foglalkozik majd az autósporttal és ezen keresztül reflektorfénybe kerül Szombathely is. A rajtceremónia helyszíne sem véletlen, hiszen a pódium hátterében minden felvételen megjelenhet a város egyik legismertebb nevezetessége, az Iseum. Megtudtuk, hogy a város vezetése az idei tapasztalatokat mérlegre helyezve dönt majd a verseny további támogatásáról, az esetleges folytatásról.  

A verseny védnöki minőségében nyilatkozó alpolgármester hozzátette: régi hagyományai vannak az autóversenyzésnek Szombathelyen, hiszen az 1980-as évek második felében, minden Húsvét hétfőjén rallycross versenyek voltak, ám 2008-tól sajnos már nem rendeztek Szombathelyen futamot. Több oka volt, hogy visszahoztuk a versenyt ide, hiszen az autósport szeretete mellett a városmarketing is nagyon fontos. Olyan turisztikai termék ez, mellyel megjelenhetünk országosan is, hiszen a verseny által a várost, és a legfontosabb nevezetességeket is megismerheti bárki.

Markó Tibor, a Marco Racing Team Kft. ügyvezetője a frisss.hu kérdésre válaszolva kimelte: ez nem tucat rendezvény lesz, hanem egy igazi sportesemény, mely egy bokszgálához hasonló, fényekben villódzó, rendkívül látványos rajtceremóniával veszi kezdetét. A színpadon az autó, a versenyzők és a hozzájuk fűződő hangulat egy igazi utcabált idéz majd. Szombathely 7 év után  visszakapja a rallysportot. Aki nem tud kilátogatni a közeli erdőkbe, a gyorsasági szakaszokra, annak kiváló lehetőség lehet az Iseum előtti start.

Az esemény kimelt médiatámogatójaként megtudtuk, hogy a hétvégi program minden eseménye ingyenes. A rajtceremónián pedig a versenyautók, a pilóta és a navigátor rajtszám szerint fordított sorrendben mutatkoznak be, 2 percenként.

Az előzmények: Szombathelyen korábban 2001-2008 között már rendeztek raliversenyeket. Aztán Bükfürdőre költözött a sportesemény, de idén újra visszatér a megyeszékhelyre.

A menetrend: Pénteken rendezik a rajtceremóniát, szombaton és vasárnap lesz az országos bajnokságba is beszámító futam. A már klasszikus helyszíneken, így Káld környékén, Csepreg és Horvátzsidány, Szeleste és Acsád között, valamint a Söptei úti katlanban is nagy versenyek várhatók.

A résztvevők: Mindenki itt lesz, aki számít, az előzetes információk szerint 120-150 versenyautót láthatnak a kilátogatók. Visszatér Szombathelyre a sokszoros magyar bajnok ifj. Tóth János (Janika), de Herczig Norbert, Kazár Miklós és Turán Frigyes is starthoz áll.

Az autók: Szombathelyre érkezik 8-10 csúcskategóriás autó, melyek a legnagyobb európai versenyeken is megállnák a helyüket. Janika például egy Peugeot 208R5-ös géppel próbálja elhódítani az első helyet.   

A program: 

A hazai élmezőny (R1) mellett látható lesz a Rallye2 (R2), a Nemzetközi Historic Challenge (His) mezőnye, valamint a Nemzetközi Terep Rallye (TR) mezőnye is.

Pályabejárás: május 14-15. 

Teszt: május 14. 9 óra

Rajtceremónia: május 15. 19.30 - 22 óráig. 

Rallyparty: május 15. 22 óra

Verseny: szombat - vasárnap

Célceremónia: május 17. 18.08.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére