Soul Exodus, az identitástörténet

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. november 27., vasárnap •
Az izraeli filmnapok keretében péntek este mutatták be Bereczki Csaba új filmjét. A díszbemutatót követő közönségtalálkozón jártunk.
Soul Exodus, az identitástörténet

Zsúfolásig megtelt a Savaria Mozi kamaraterme a 93 perces dokumentumfilm díszbemutatóján, ahol azt láthattuk, hogy a klezmer maga a zene, a hangszer, az öröm és az elragadtatás szeretete és mindezt a Nazaroff-testvérek az ő vidám zsidó dalaikkal mutatták meg. 

Bereczki Csaba új, egész estés zenés dokumentumfilmjének középpontjában a The Brothers Nazaroff hagyományos klezmerzenét játszó alkalmi formáció tagjai állnak. A filmben az amerikai születésű zenészek, Michael Alpert, Dan Kahn,Psoy Korolenko, Bob Cohen, Jake Shulman-Ment – a klezmeren keresztül keresik gyökereiket, önmagukat, zsidó identitásukat.  

A díszbemutatót követő közönségtalálkozón Bereczki Csaba a többi között azt hangsúlyozta, hogy a zenével mindent el lehet mesélni. 
A zene a legközelebbi műfaj ahhoz, hogy lélektől lélekig eljussunk, mert a hang és az ember között ott a lélek – fogalmazta meg gondolatait a film rendezője, aki egyben a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi kapcsolataiért felelős rendező-producere is.  

Bob Cohen volt az origó. 2 éves előkészület után 4 hónapnyi forgatás következett. A filmezés során minimalizált, 10-15 fős stábbal, 2+1 kamerával dolgoztunk és közben és utána is a kiváló hang érdekében sokat tettünk. Ez nemcsak dráma, nemcsak pusztulás, itt az élet is jelen van – beszélt saját filmjéről Bereczki Csaba. 

A nyolc évvel korábban bemutatott Életek éneke után Bereczki továbbfűzte az átlagosnál is a zenés dokumentumfilmjei sorát, a nézőket is bevonta és a zene vált fő dramaturgiai elemmé. 
A filmmel a rendező olyan identitás történetet akart elmesélni, amely egyre aktuálisabb a világban, és, amelynek fő gyökere az identitásválság. 

Mindenkinek fel kell vállalnia azt az identitását, mellyel elfogadhatja a másságot. Abszolút aktuális és univerzális a film témája, mely a zsidó identitást meséli el a nagyon jó minőségű zenével – tette hozzá a film rendezője. 

A filmrendező Bereczki Csabával készített interjúnkat hamarosan elolvashatják honlapunkon, a Soul Exodus című filmet az izraeli filmnapok keretében vetíti a Savaria Mozi.  

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére