Sokan jöttek az éjszakai futásra, de a rekorddöntés elmaradt

PCS - fotó: Hornyák Emőke • 2017. augusztus 13., vasárnap •
Közel kétszázan érkeztek szombat éjjel a Csónakázó tó partjára egy közös testmozgásra.
Sokan jöttek az éjszakai futásra, de a rekorddöntés elmaradt

Már tavaly megfogalmazódott egy ötlet a Szombathelyi Futóklub részéről, miszerint összekötve a kellemest a hasznossal egymás felkészülését segítve fussanak a vasi megyeszékhely egyik legszebb helyszínén a sportbarátok. Akkor közel hatvan fő rótta a köröket a Csónakázó tó körül. 

A júliusi éjszakai futásra már óriási tömeg érkezett. A jó idő, a mozgás szenvedélye és a családias hangulat miatt várható volt, hogy lesz folytatása ennek a remek kezdeményezésnek. Több család is érkezett, sőt akadtak olyanok is, akik kutyával érkeztek a kocogásra.

Mivel nem volt szükség előzetes nevezésre és a táv sem volt megkötve, így többen az utolsó pillanatban kaptak kedvet a futáshoz. A közös bemelegítést követően Pátkai Attila köszöntötte a sportbarátokat, majd elárulta, hogy szeptember 10-én egy remek hangulatú versenyre várják az érdeklődőket. A Savaria Félmaratonnak a Szombathelyi Tófürdó ad majd otthont.

A felhívást követően pedig nem maradt más hátra, mint a futás. Örömteli volt, hogy több amatőr kocogó vett részt az eseményen, így a közel kétszáz fős mezőny szépen eloszlott a Csónakázó tó körül. Aki pedig elfáradt vagy úgy érezte eleget futott már, az a start helyszínén felállított pultnál almás és kakaós lepényekkel tölthette fel szénhidrát háztartását.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére