Smidt Lajos most örülne, jó helyen van a gyűjteménye

K.G Fotó: Hornyák Emőke • 2015. november 12., csütörtök •
45 millió forintból újították fel a Smidt Múzeum homlokzatát. Akik a Hollán Ernő utcában járnak, megnézhetik, hogy sikerült a beruházás. Nekünk tetszik!
Smidt Lajos most örülne, jó helyen van a gyűjteménye

Egy kis ismertető az intézményről, mielőtt kiderülne, miért volt szükség a felújításra: 1773-ban készült el az épület Zichy Ferenc győri püspök kérésére. A hely kezdetben iskolaként funkcionált. Az utóbbi száz esztendőben a Hollán Ernő utca 2. szám alatti házban működött nyomda, cserkészotthon, különféle egyházi egyesületek találkozópontja volt, majd gyógypedagógiai általános iskola lett. Az 1968-as év jelentette a fordulópontot. Ekkor kezdték el átalakítani múzeummá. Ez 1971-re valósult meg.

                     

Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatójától megtudtuk, hogy nagyon rossz állapotban volt már az intézmény külső homlokzata. A belső részek 2009 és 2012 között megújultak. Ez is fontos volt, hiszen a belső terek festése és a vitrinek olyan állapotban voltak, hogy műemlékvédelmi szempontból ott műtárgyat nem lehetett volna tartani. Akkor az épület külsejét nem újították fel.

A mostani beruházás mintegy 45 millió forintba került. Ebből 33 milliót a város fizetett ki, 11 milliót pedig egy pályázaton nyert az önkormányzat.

A múzeumban több tárlat váltja egymást, mozgalmas az élet. Vasárnap egy újabb kiállítás nyílik majd – ez A hadisebesüléstől a gyógyulásig címet viseli. Aztán a tervek szerint egy évre bezár a múzeum, bővítés lesz. Egy nagy fogadórész épül az intézményhez. Itt mutatják majd be Smidt Lajos gyűjteményét. Most problémát jelent, hogy ennek a nagy gyűjteménynek nincs elég hely, nem láthat mindent a közönség. Tehát a rekonstrukció folytatódik, Szent Márton évére megszépül a terület.

Aki nem ismerné Smidt Lajost:

A szombathelyi Smidt Múzeumot Dr. Smidt Lajos (1903-1975) nyugalmazott kórházigazgató, sebész főorvos alapította, aki 1968-ban Vas megyének és a városnak ajándékozta értékes magángyűjteményét egy önálló múzeum létesítése céljából. Az első világháború utáni években fényképek, hadifogolyemlékek, irodalmi és művészeti alkotások kerültek a tulajdonába. Később bútorok, képek, szőnyegek, fegyverek gazdagították magántulajdonát.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére