Óriási fejlesztés és új munkahelyek a BPW-nél (fotókkal és videóval)

szróbert • 2014. március 29., szombat •
A BPW-Hungária Kft. vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv ,,Telephelyfejlesztés és Ipartelepítés a területi kohézióért" című pályázati kiíráson. A frisss.hu a támogatási szerződés március 28-i, szombathelyi aláírásakor megtudta, hogy a több mint 1,6 milliárd forint összköltségű projekt keretében raktárcsarnok építés, valamint ötvenegy fő új munkavállaló felvétele is megtörténik.
Óriási fejlesztés és új munkahelyek a BPW-nél (fotókkal és videóval)

Az esemény elején Brumbauer József ügyvezető igazgató röviden bemutatta a BPW csoport második legnagyobb gyártóbázisát, azt a 60 milliárdos költségvetésű vállalatot, melynek több mint 1300 munkavállalója gépjármű-utánfutó futóművek és futóműrendszerek - aggregátok és azok komponenseinek - gyártásával foglalkozik.

"Azért van szükség a támogatási szerződés aláírására, hogy továbbra is tartani tudjuk a lehető legrövidebb gyártási, illetve szállítási határidőket. A versenyképesség megtartása érdekében koncentrált raktárt hozunk létre, de munkaterületeket is felszabadítunk" - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Ezt követően Hende Csaba országgyűlési képviselő mondott köszöntőt a BPW-Hungária Kft. Európai Uniós támogatásból finanszírozott beruházásához kapcsolódó támogatási szerződés ünnepélyes aláírása előtt.

"Azt gondolom, hogy olyan ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol a BPW-Hungária Kft. az önkormányzatokra, a kormányra, mely reményt ad, hogy Szombathely is tovább fejlődjön. A beruházással ötvenegy család jut méltó megélhetéshez, s ezzel tovább csökkenhet Vas megyében az álláskeresők száma. Remélem, hogy a jövőben is operatívan tudunk működni" - fogalmazta meg a honvédelmi miniszter.

Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere hozzászólásában elmondta: "egy-egy cég akkor bővít, ha a helybéli munkaerővel elégedett. Öröm számunkra, hogy 2010 óta ezt jónéhányszor elmondhattam már Szombathelyen. Lépten-nyomon fejlesztések tanúi lehetünk, s ez jó a városnak, jó a munkaadóknak és persze jó a munkavállalóknak is."

Breznovits István, az uniós fejlesztések helyi koordinálásáért felelős állami cég ügyvezető igazgatója pedig hozzáfűzte: "Azt gondolom, hogy a fejlesztések célja a még több munkahely teremtése. Ez pedig egybeesik a kormányzat, a Széchenyi terv és a városvezetés elképzeléseivel. Minden munkahely számít és minden munkahelyet szeretnénk megtartani. Azt ígérhetem, hogy mi ellenőrizni fogjuk, hogy a beígért munkahelyek létrejöjjenek és a családok számára biztos megélhetést biztosítsanak."
 
Ezután Brumbauer József ügyvezető igazgató bemutatta a fő technológiai folyamatot is tartalmazó projektet, melynek célja a modern raktárirányítási rendszerrel vezérelt, korszerű technológiát tartalmazó, megfelelő infrastruktúrával támogatott saját vállalati logisztikai központ létesítése.

Az esemény végén aláírták a nyugat-dunántúli operatív program keretében támogatási szerződést. A projekt megvalósításának helyszíne egyébként a vállalkozás szombathelyi székhelye lesz.

A gyártókapacitást növelő beruházás megvalósulása ötvenegy fő munkavállaló - közöttük anyaggazdálkodó, hegesztő, logisztikus, anyagmozgató, raktáros, és forgácsoló szakember - felvételére ad lehetőséget.

közösség

további frisss

lap tetejére