Pornóapátiban újra jó óvodába járni

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. szeptember 17., vasárnap •
Közel két éve egy tűzeset következtében használhatatlanná vált Pornóapátiban az óvoda. A helyiek kitartásának és a TOP-program 20 millió forintjának köszönhetően ma már azonban újra gyermekzsivajtól hangos a 20 apróságnak otthont adó csoportszoba.
Pornóapátiban újra jó óvodába járni

A helyi óvodában a térség közéletének, valamint a történelmi egyházak képviselőinek és persze a szülők és az óvodapedagógusok jelenlétében Pornóapáti polgármestere, Kovácsné Fülöp Orsolya köszöntötte Hende Csabát, a térség országgyűlési képviselőjét, Kondora Bálintot, Vas megye Közgyűlésének alelnökét és a megjelent többi vendéget. 

A polgármester felelevenítette azt a tragikus 2015. december 22-i napot, amikor egy tűzeset következtében leégett az óvoda teljes belseje, de a helyieknek köszönhetően – mint mondta, - felálltak a padlóról és rekordiő alatt, ma már újra működtetik az ovit. Elhangzott, hogy az idei létszám már 20 fő körül mozog, és a nyugdíjba vonulások után már az új német nemzetiségi óvodapedagógus végzettségű óvonő és dajka is munkába állt. 

20 millió forint értékben, a Terület- és településfejlesztési operatív programnak (TOP) köszönhetően megújult a csoportszoba. Megtörtént az épület akadálymentesítése, az energetikai felújíts részeknt elhelyezték a 3 KW-os napelemet a tetőre, elvégezték az épület komplett külső hőszigetelését, de belül, az aljzat alatt is hőszigeteltek.

Emellett a közlekedő helyiségekben teljes burkolatcserét végzett a kivitelező, de a gyeremkmosdók komplett felújítása, a víz- és gépészeti szerelvények cseréje is megtörtént, illetve egy akadálymentes mellékhelyiséget is kialakítottak – sorolta boldogan az elvégzett munkákat a polgármester, aki minden közreműködőnek, kiemelten a kivitelezőnek Gärtner Tibornak, a KATI-ÉP Kft. ügyvezetőjének is megköszönte a minőségi munkát.  

Ezt követően Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője fejezte ki örömét, hogy befejeződött a felújítási miunka és modern feltételek között kezdődhetett el a nevelési év. Boldog vagyok, hogy itt lehetek ma, amikor látom azokat a csöppségeket, akikért mindez történt, nekünk ők a legfontosabbak – fogalmazott, majd a kormány népesedés-politikájáról is beszélt.  

Ma egyetlen európai ország sincs, amely a migránsok befogadása nélkül fenn tudná tartani fogyatkozó lélekszámát. Mi, kormánypárti képviselpk minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a legfontosabb, a demográfiai kérdést segítsük megoldani, idetartozik a gyermekintézmények felvirágozatása is, az, hogy európai színvonalú bölcsődékbe, óvodákba járhassanak gyermekeink, unokáink. Emellett a nemzetiségi identitás megőrzése is rendkívül fontos. A Pinka-völgyi horvát és német falvak képe, emberek magatartása, becsületessége, szorgalma fanatasztikus. Irigyeljük önöket és egyben büszkék is vagyunk önökre. Azt vallom, hogy mindenki maradjon meg annak, ami, ahogy az őseink akarták, ahhoz a harmonikus együttélést kell megóvnunk, és nem szabad teret engednünk az idegen civilizációknak, kultúráknak. Szeretnénk így őshonos németnek, horvátnak és magyarnak maradni – tette hozzá Hende Csaba, aki beszéde végén németül köszöntötte a németi ajkú óvodapedagógusokat.

Ezután Kondora Bálint, a Vas megyei Közgyűlés alenöke mindennél emelkedettebbnek nevezte a jól befejezett munkát. 
Amikor a kormány a megyei önkormányzatokra bízta a területfejlesztési operatív programot, vas megyében 21 milliárd forintnak tudtunk gazdát találni, illetve olyan projektetket is megvalósíthattunk, mint ez – fűzte hozzá az alelnök, majd felsorolta a környező vasi településeken, a Felsőcsatáron, a Vaskeresztesen, a Nardán és a Pornóapátiban megvalósult projekteket is. 

Megtudtuk, hogy ennek a pályázatnak nem volt egyszerű az előélete, de a polgármester és a jegyző addig járt a Vas megyei önkormányzat döntéshozóinak ,,nyakára”, amíg sikerült megvalósítani a felújítást.  

Gärtner Tibor, a kivitelező cég nevében megköszönte, hogy szebbé, jobbá és energiahatékonyabbá tehették az épületet. Miután azt mondta, hogy az óvodában igaz barátságok, érdek nélküli ismeretségek köttetnek, ajándékot is átadott a kicsiknek. 


Tamás és Richárd atya áldása után a helyi óvodások aranyos műsorral köszönték meg az újjá varázsolt óvodát.   

Ezután 2 nagycsoportos segédkezett az átadást szimbolizálú nemezeti színű szalag átvágásakor.

Pornóapátiban folklórműsorral ért véget a vasárnap délutáni ünnepi program.
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére