Póló nyár 2017: a vízilabdában is a fegyelem és a figyelem a legfontosabb

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. június 24., szombat •
Országszerte ingyenes vízilabda-táborokat rendez ezekben a hetekben a Magyar Vízilabda Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség tulajdonában lévő Grassroots Sport Nonprofit Kft. A táborlakókat a szombathelyi Fedett uszodában látogattuk meg.
Póló nyár 2017: a vízilabdában is a fegyelem és a figyelem a legfontosabb

A 6 és 10 év közötti gyermekek számára rendkívül népszerű ,,Poló nyár 2017” elnevezésű tábor keretlétszáma a sikeres marketing-tevékenységnek köszönhetően pár nap alatt betelt. Nem csoda, hiszen az úszástudás nem volt feltétel a naponta kora reggel, már 7 óra 30 perckor kezdődő és délután 16 óra 30 percig tartó táborba jelentkezők esetében. Egy heti turnusba 60 gyermek, összesen tehát 120 lurkó jelentkezését várták a szombathelyi szervezők. 

Szummer Tamás táborvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy a napközis jellegű táborban a hozott tudásuknak megfelelő csoportokba osztva napi 2 úszófoglalkozás vár a kisebb és nagyobbacska palántákra, attól függően, hogy még ,,csak” az egészen kis vízben érezték magukat biztonságban, vagy már folyamatos úszást is produkáltak.  

Az úszni tudás nem volt feltétel a táborba történő jelentkezéskor, hiszen alapvetően a minél fiatalabb gyerekekre szeretnénk támaszkodni a minőségi utánpótlás-nevelés tekintetében. Szóval a legfiatalabbakat akartuk becsalogatni a szombathelyi Fedett uszodába és megmutatni, hogy milyen minőségi fejlesztés zajlik az immár OB I-es csapattal rendelkező Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesületnél (AVUS).

E mellett különböző napközis foglalkozások, kézműves-foglalkozás, mozilátogatás, kalandpark-látogatás, valamint ügyességi-, váltó- és sorversenyek is szerepelnek a programban. Az úszástudás fejlesztése mellett fejlődhetnek labdával és labda nélkül is a gyerekek.

Csoportjaink kettő részre oszthatók, egyik az utánpótlás iskoláinkba, a Gothard és a Brenner iskolákba járnak, ők már első osztályos koruktól folyamatos, egymásra épülő képzésen vesznek részt, illetve az úgymond ,,külsősök”, akik a városi, város környéki iskolákból, óvodákból érkeztek. Szeretettel foglalkozunk mindenkivel – tette hozzá Szummer Tamás, aki szerint a fegyelem és a figyelem elkerülhetetlen, vizes környezetben ugyanis csak a fegyelem és az egymásra való odafigyelés lehet az eszköz, amellyel balesetmentesen és eredményesen megtanítható ekkora létszámú lány és fiú. 

A leterhelt úszóedzők között az AVUS OB I-es vízilabdázója, a közönség-kedvenc Kutasi Rómeó is feltűnt. A gólzsák szerint nagyszerű érzés tudni, hogy ennyire népszerű a vízilabda Szombathelyen, hiszen ezáltal évekre előre biztosítható a helyi pólós utánpótlás. 

A gyerekek a Tóvendéglőben étkeznek, uzsonnára pedig a csepregi pékség péksüteményeit fogyaszthatják el. A táborélet július 2-ig folytatódik. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére