Peking: Gyurátz Réka 68.26 méterre hajította a kalapácsot

Szita Róbert • 2015. augusztus 26., szerda •
Pars Krisztián után a Dobó SE másik kiválósága, a 19 esztendős Gyurátz Réka is a pekingi dobókörbe állt. A frisss.hu ÉLŐben közvetítette a szombathelyi kalapácsvető szerdai szereplését.
Peking: Gyurátz Réka 68.26 méterre hajította a kalapácsot

5.55 - Szép volt! Gyurátz Réka 68.26 méterrel teljesítette az elvárásokat. A 72.50 méteres szintet csupán hárman tudták megdobni, a 12-es döntőbe kerüléshez 69.86 méter kellett volna. A Dobó SE versenyzője az összesítésben egyet visszacsúszott, és a 19. helyet szerezte meg, ezzel pedig Németh Zsolt mesteredző kívánsága is teljesült, a legjobb 20 között végzett Réka. Orbán Éva a 31 fős mezőnyben a 28. helyet szerezte meg.  

5.35 - Kezdődik a harmadik, az utolsó kísérletek sorozata. Ebben a pillanatban 69.66 méter kell a döntőhöz, nem elérhetetlen, hiszen Réka is dobott már ekkorát, sőt nagyobbat is. Ebben a sorozatban sajnos nem sikerült javítani, 65.37 méterre repült a szer, Ez azt jelenti, hogy magyar kalapácsvető nélkül rendezik meg a döntőt. 

5.15 - Itt a második sorozat. Amber Campbell a legnagyobb név, simán megdobja a döntős szintet (72.50 m), de most jön Réka. És igen! Szép nagyot dob, 68.26 méter!!! Ezzel jelenleg a nyolcadik helyen, összesítésben pedig a 18. már. Messze a döntő, de az alapvető cél teljesítve, a 20 között jelenleg.  

5.01 - Zajlik az első sorozat, a 16 versenyző közül Réka a harmadikként veheti a kezébe a szert. Réka készülődik, dobókörbe áll, koncentrál és dob...a szer repül, repül és miután földet ér, 64.94 métert mutat az eredményjelző. Első nem rossz, de még javulni kellene.   

4.57 – Kezdődik a második selejtező csoport, az első selejtező csoportban Orbán Éva 64.57 méterig jutott és kiesett. Réka példaképe, a lengyel Anita Wlodarczyk 75.01-gyel első helyen jutott a döntőbe.  

4.55 – Ismeretes, hogy a Dobó SE 19 éves, ifjúsági világbajnok, junior vb-ezüstérmes versenyzője a mátyásföldi Ikarus Atlétikai Centrumban májusban megrendezett Paulinyi Jenő és Főző János emlékversenyen érte el azt a 70,39 méteres eredményt, mely új junior csúcsot is jelentett, s ezzel teljesítette a pekingi kiküldetési szintet. 

4.50 – Réka a világbajnokság előtt a frisss.hu-nak elmondta, hogy szeretné egyéni legjobbját megközelíteni és a 70 méter közelébe kerülni. Ez az eredmény a 20. hely környékére repíthetik a Szombathelyen idén érettségizett diáklányt.   

4.45 – Jó reggelt, 70 méter körüli Gyurátz Réka-dobásokban gazdag kalapácsvető versenyt kívánok minden kedves olvasónknak. Pekingből közvetítjük a 15. atlétikai világbajnokság női kalapácsvető számának selejtezőjét. Tartsanak velünk!

 

közösség

további frisss

lap tetejére